Katasztrófavédelem: fél év alatt 3815 lakástűz volt, 42-en meghaltak

Ország

Az év első hat hónapjában 3815 otthonban keletkezett tűz, 42-en meghaltak, 302-en megsérültek – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel a félévi összesítés számait.

A lakástüzekben több mint 47 ezer négyzetméternyi ingatlan égett le, csaknem akkora terület, mint Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja – áll a közleményben.

A tűzoltók 341 életet ugyan megmentettek, de 42 ember meghalt, legtöbben füstmérgezésben – közölték.

Átlagosan negyven perc kellett ahhoz, hogy a tűzoltók megfékezzék a lángokat, ám a leghosszabb beavatkozás nyolc órán át tartott. Az első fél évben keletkezett lakástüzek eloltásához 2400 munkaórára volt szükség 7313 riasztást követően – írták.

A közlés szerint a legtöbb lakástűz nyílt láng, vagyis öngyújtó és gyufa használata, illetve főzés miatt keletkezett, második helyen az elektromos eredetű tüzek, harmadik helyen a fűtési rendszer meghibásodása, negyedik helyen pedig a dohányzás áll.

A kéményekben 672 lakástűz keletkezett. Ennek az is az oka, hogy még mindig sokan fűtenek hulladékkal, és nem mindenki él az ingyenes kéményseprés lehetőségével – tették hozzá.

Gázpalackok 180 helyszínen nehezítették a tűzoltók munkáját, és 81 lakás olyan mértékben megrongálódott, hogy az ott élőknek átmenetileg el kellett hagyniuk. A szándékosság gyanúja 99 esetben merült fel, ezeket a rendőrséggel közösen vizsgálják a tűzoltók – áll a közleményben.

Az OKF felhívta a figyelmet arra, hogy azokban az otthonokban, ahol volt füstérzékelő, nem történt haláleset, legfeljebb könnyű sérülés, és a tűz sem tudott elharapózni.

Arról is beszámolnak, hogy a tűzoltókat az első fél évben 532 alkalommal riasztották szén-monoxiddal összefüggő esethez, és 148-an szenvedtek valamilyen mértékű mérgezést, 15 emberen pedig már nem lehetett segíteni.

Sokan tévesen úgy gondolják, hogy a mérgező gáz csak a fűtési szezonban jelent veszélyt. Ezzel ellentétben, minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet, amely nyílt lánggal működik – olvasható a közleményben.

Nagy melegben sokan használnak klímát megfelelő szellőzés hiányában, azok pedig segíthetik a “gyilkos gáz” kialakulását. Ezért minden nyílt égésterű vízmelegítő és fűtőeszköz közelébe érdemes szén-monoxid-érzékelőt telepíteni – írták.

Kép: illusztráció.