DVSC-Rapid Wien

DVSC-Rapid Wien: messze van még az európai futballelit

Sport

A múlt heti bravúros bécsi döntetlen után azt hiszem, joggal bizakodhattunk, hogy a Loki meg tudja majd mutatni, hogy népes számú hazai nézősereg előtt mire képes, akár esélyük nyílhat a szurkolóknak – egy részüknek nosztalgiából – eljutni Firenzébe. Az álomból rémálom lett, a DVSC – csakúgy, mint a Rapid Bécsben – pocsék napot fogott ki, ami ezen a szinten végzetesnek bizonyult. Lássuk, mi vezetett ehhez a bántóan sima vereséghez.

Pirosba öltözött a Nagyerdő

A mérkőzés napján gondolatunk már csak a meccs körül forgott, és szurkolótársaim jelentős része hosszabbításos továbbjutást vizionált. Ez utólag azért jól hangzott volna, csakhogy a sportban nincs helye a feltételes módnak. A körítés ezúttal is fantasztikus volt, gyakorlatilag pirosba öltözött a stadion és környéke. Hömpölygött a tömeg, és fogytak a komlószármazékok is dobozos vagy éppen csapolt formában.

Nálam ez a tökéletes meccshangulat, amit mindig is szerettünk volna megtapasztalni ebben a létesítményben. Az itt leírtakból tökéletesen látszik, hogy a tizenkettedik játékos ezúttal is bombaformában volt a lelátón, de nagy kár, hogy a gyepen lévő játékosaink nem igazán fogtak ki jó napot. A számunkra rossz ómennek számító észak-macedón Aleksander Stavrev kezdő sípszavát megelőzően még érdemes megjegyezni, hogy ezúttal a beléptetés zökkenőmentes volt, de a szektorunkba belépve láttuk, hogy bizony jobb volt előtte alapozni, hiszen a büfék ezúttal is elestek már a kezdés előtt, így nem sok reményünk lehetett a frissen csapolt sörre és utólag a jó kezdésre sem. (Az előbb említett sípmester 13 éve vezetett egy Európa-liga csoportkörös meccset nekünk, ahol 5-0-ra kaptunk ki emberhátrányban az ukrán Metalist Harkivtól.)

Blagojevic: szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól

Kétszer ugyanígy kezdeni igen nagy luxus

Bár csapatunk kezdője szinte megegyezett a bécsivel, érthetetlen volt számomra, hogy a hazai pálya ezúttal sem előny volt, hanem inkább hátrány. Az ezzel járó nyomás jelei már az első percekben megmutatkoztak a pályán, amikor az első meccsen is agilisan futballozó Burgstaller fejelt alig fölé.

A vendégek változtattak az egy héttel ezelőtti taktikájukon, és sokkal támadóbb felfogásban léptek fel, és igyekeztek hibára kényszeríteni a DVSC-t – ez sajnos be is jött nekik. Az első negyedórában csapatkapitányunk, Dzsudzsák rossz passzára csapott le Seidl, és könnyű gólt lőtt Megyerinek. 0-1. Ez azért is volt bosszantó, mert az osztrákoknak meg sem kellett izzadniuk a vezető góljuk előtt. A gól után a Rapid némileg visszább állt, és kontrákra rendezkedtek be, míg a Loki igyekezett támadásokat vezetni – ezeket többször is kemény belépőkkel akasztották meg a vendégek, a bíró pedig villámgyorsan ki is osztott négy sárgát (Seidl, Querfeld, Auer, Sattlberger) a bécsieknek, hogy lenyugodjanak a kedélyek.

A 32. percben egy szabadrúgás után megrezdült Hedl hálója is, de les miatt Babunszki gólját nem adták meg, pedig lélektanilag jó időpontban jött volna a találat. Ehelyett jött a hidegzuhany a félidő hajrájában. Burgstaller kihasználva minden rutinját, csúnyán becsapta Kusnyírt, és a belőtt labdájába Romancsuk ért bele nagyon szerencsétlenül. Öngól, 0-2. Az egyedüli pozitívum a hazai szurkolótábor folyamatos buzdítása volt, akikhez ezúttal is csatlakoztak a diósgyőri barátaik is, legalább elnyomták a ferencvárosiakkal kiegészített rapidosokat. Ez is valami.

DVSC-Rapid Wien
Guido Burgstaller, az osztrák Rapid Wien (k) és Stefan Loncar (lent), a Debrecen játékosa a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC – Rapid Wien visszavágó mérkőzésen a Nagyerdei Stadionban Debrecenben 2023. augusztus 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A harmadik gólnál eldőlt

A szünetben a helyzet változatban volt a büfében, és bár plusz sörcsapot is csatasorba állítottak, hot-dogot hamarabb lehetett kapni, mint sört. A mosdók áteresztő képessége sem volt a legjobb, habár én megkerültem a büfét, és úgy sikerült legalább a folyóügyeimet viszonylag gyorsan elintézni.

Srdjan Blagojevic a szünetben a meglehetősen rossz napot kifogó Szécsi helyett Dominguest küldte be a csatasorba, de ez nem mutatkozott be számszerű eredményben, hiszen az osztrákok – okulva az egy héttel ezelőtti meccsből – most már jobban odafigyeltek rá. Vendégoldalon ellenben tökéletesen bejött Zoran Barisic számítása, a kitámadó Debrecen egyik labdavesztése után Grüll eltolta Megyeri mellett a labdát, és az üres kapuba passzolt.0-3. Sajnos ekkor eldőlt a párharc, de a megpróbáltatásaink nem értek még véget. Dacára a cseréinknek (Kiziridisz, Bárány és Baranyai) a legígéretesebb támadásaink is egy-egy pontatlanság miatt elhaltak, az ellenfél pedig továbbra is a letámadásos taktikát alkalmazta a DVSC-vel szemben. Valljuk be nem igazán voltunk mi az NB I-ben hozzászokva efféle bánásmódhoz, amivel egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni.

A 72.percben kapituláltunk negyedjére is, egy amolyan “szegény embert az ág is húzza” alapon kapott góllal. Egy távoli bomba után a kapufáról Megyeri hátára pattant a labda, Burgstaller pedig bepofozta a kapuba.0-4. Ez már gombócból is sok, szokták mondani. Ezt követően többen is elindultak hazafelé, ők vélhetően a “divatdrukkerek” csoportját erősítették. A szurkolók többsége azért ennek ellenére is folyamatosan buzdította srácokat, hogy legalább a becsületgóllal járó keserédes örömöt megtapasztalhassuk. Erre a hosszabbításban volt is némi esélyünk egy Mance lövésnél, de a bőrgolyó végül elkerülte Hedl kapuját. Majd a 90.percben a kegyelemdöfés: Bajic Baranyai segédletével szerzett újabb gólt csapatának. 0-5. A vége így különösen csúnya lett, és ami a legfájóbb benne, hogy szinte meg sem kellett izzadniuk érte az osztrákoknak. A különbség az volt, hogy a mi szarvashibáinkat könyörtelenül kihasználták Burgstallerék. A lefújás után a szurkolók a Himnuszon kívül több rigmust is elénekeltek a fiúknak, ezzel is adva némi útravalót a hétfői Kisvárda elleni hazai találkozóra, ahol meg kell mutatni majd kik is vagyunk valójában.

Záróakkord

A mondás úgy szól, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de nekünk valahogy mégis sikerült. A két idegenbeli sikerélmény okozta flow állapotot ugyanis az Alashkert elleni haza meccshez hasonló érthetetlen kezdés követte, csakhogy mostani ellenfelünk jóval komolyabb játékerőt képviselt az örményeknél. Az ötgólos vereség azért igencsak túlzónak mondható, nincs ennyi különbség a két csapat között. Most csalódott lehetnék, de ha próbálom megkeresni a pozitívumokat ebben a meccsben, akkor büszke vagyok a csapatra, hiszen három évvel ezelőtt még a másodosztályban vívtunk vérre menő csatákat az Ajkával és a Nyíregyházával, most pedig az Európa Konferencia-liga play-off köréért játszottunk. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy ilyen fejlődésen megy keresztül a csapat, nem hittem volna el neki.

Az élet nem áll meg, hiszen este a Kisvárdát fogadjuk majd a pályaválasztói jog felcserélése miatt, a várdai gyepszőnyeg ugyanis egy bakteriális fertőzés miatt játékra alkalmatlannak minősült.

– Faragó László –