Gálfi Dalma teniszező

Gálfi Dalmát az olimpia és a válogatott is motiválja

Sport

Gálfi Dalmát, a női tenisz-világranglista 93. helyezettjét az olimpiára való kijutás és a válogatottbeli szereplés is motiválja.

“Abszolút motivál az olimpiai szereplés. Kimondottan célom, hogy pályafutásom során egyszer kijussak, és akár párosban, akár egyesben játszhassak. Nagyon szeretnék 2024-ben ott lenni Párizsban” –  mondta a magyar szövetség csütörtöki háttérbeszélgetésén.

Kiemelte, a 2016-ban Rio de Janeiróban győztes Monica Puig az első olimpiai aranyérmet nyerte Puerto Ricónak, ezt soha senki nem fogja elvenni tőle, és elfelejteni sem fogják, hiszen beírta magát nem csak a sportág, hanem az egész sport történelemkönyvébe.

“Ezért nagy dolog egy olimpia, és hatalmas élmény, hiszen ekkora sportrendezvény nincs még egy a világon” – tette hozzá Gálfi.

A magyar csapat a románok vendégeként játszik a Billie Jean King Kupa novemberi rájátszásában. A fedett pályás összecsapás győztese jövőre a selejtezőben, vesztese pedig a regionális zóna I-es csoportjában szerepel majd.

“Fontos, hogy a válogatott rendelkezésére álljak, motivál, hogy a hazámat képviseljem” – szögezte le. Gálfi szerint a csapatversenyeknek a közvélekedésben nincs akkora rangjuk, mintha egyéniben érne el jó eredményt valaki, ezek inkább az országnak fontosak.

Tíz napja derült ki, hogy Gálfi kéthetes pihenőt tart, mert Wimbledonban az első edzésén megnyúlt a szalagja a bal térdében, ennek ellenére szinte folyamatosan játszott.

“Próbáltuk rendbehozni, pihentetni a lábamat. A hamburgi tornától visszaléptem, mert a meccsem előtt ránéztek ultrahanggal, és a szalagom duplájára volt megvastagodva a jobb lábamhoz képest. Remélhetőleg hétfőn újra munkába állhatok” – nyilatkozta.

A 23 éves sportoló a közelmúltban Ilkleyben tornát nyert, Contrexeville-ben döntőt játszott, Budapesten viszont az első fordulóban búcsúzott.

Úgy vélekedett, talán az okozta a sérülést, hogy május közepe óta folyamatosan úton van, ezért jól jött és jót tett neki a rövid pihenés és nyaralás a barátaival.

“Hálás vagyok, hogy ezt az életet adta a sors, hiszen eljutottam sok helyre a tenisznek köszönhetően, de néha a honvágy is megmutatkozik, és olyankor jó hazajönni” – mesélte.

Legközelebb Cincinnatiban szeretne indulni tornán, ha bekerül a selejtező mezőnyébe. Ha nem, akkor azon a héten egy 60 ezres tornán áll rajthoz Bronxban, utána Kanadában szerepel, majd az amerikai nyílt bajnokság következik.

Kiemelte, nagyon közel áll hozzá a US Open, hiszen a juniorok között 2015-ben bajnok lett, másrészt a hangulat és a amerikaiak habitusa miatt nagyon szereti New Yorkot. Mindez az ausztrál nyílt bajnokságról is elmondható, a Roland Garros nem a kedvence, Wimbledon pedig a tradíciók és az atmoszféra miatt teljesen más.

Gálfi kifejtette, hogy kemény borításra visszaállni nagy váltás, mert gyorsabb, mint a salak, nincsenek olyan hosszú labdamenetek, de a taktikájában, a játékában nem lesznek nagy változtatások.

“Szerintem a kemény pályás versenyek jobban illenek a játékstílusomhoz, bár salakon is vannak jó eredményeim, és most már füvön is. Egyre jobban tudok alkalmazkodni a felületekhez” – vélekedett.

Emlékeztetett rá, hogy tavaly ősszel szinte egyáltalán nem szerzett világranglista-pontokat, úgyhogy idén szeptemberben még van egy-két megvédendő pontja, utána viszont szinte semmi. Ebből következik, hogy szeptembertől jó néhány versenyen ott lesz, hogy feljebb léphessen a WTA-rangsorban és a legjobb száz között maradjon. Az idei cél a száz közé kerülés volt, és ezt már az év elején elérte. Az esztendő végén akkor lenne elégedett, ha a nyolcvanadik hely körül lenne.

“Tudom, hogy top50-es szinten vagyok, de lehet, hogy nem úgy jön ki a lépés ősszel. A mostani, vagy egy másik sérülés is akadályozhat. Szeretek a realitás talaján maradni, nem szeretek túlságosan nagyot álmodni, pedig néha kellene” – szögezte le.

Mint kifejtette, azt sem akarja, hogy jövő ősszel kelljen az összes pontját megvédenie, mert idén például eléggé jól eloszlottak a pontjai.

“A Wimbledon utáni két salakos verseny a hátam közepére sem hiányzott, de muszáj volt” – tette hozzá.

Gálfi arról is beszélt, egyelőre nincs sportpszichológusa, mert nem találta meg azt az embert, akiről úgy érzi, igazán tud segíteni neki, de folyamatosan keresi.

Korábban eredményes párost alkotott Stollár Fannyval, de a közelmúltban nem vetődött fel, hogy újra összeálljanak, mert mindketten az egyénire összpontosítanak, teljesen más versenyeken játszanak, és sérülése miatt Gálfi egyelőre inkább kíméli magát.