A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből elnyert mintegy 3,6 milliárd forint európai uniós forrásból több település is fejleszthet Bács-Kiskun vármegyében – tájékoztatta vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-t.
Rideg László (Fidesz-KDNP) elmondta: a jelenlegi európai uniós ciklusban várhatóan 100 milliárd forintnyi terület- és településfejlesztési támogatás érkezik Bács-Kiskun vármegyébe a TOP Plusz program keretében. Ezeknek a projekteknek a fele már meg is kezdődött – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint Kiskőrösön egymilliárd forintot fordíthatnak a Rónaszéki Fürdő energetikai korszerűsítésére. Az új termálkút fúrása és a meglévő kutak technológiai fejlesztése egyrészt a termálvízellátás stabilizálását, másrészt a fűtés gázigényének csökkentését vagy kiváltását szolgálja. A fürdő hőközpontjának és fűtésrendszerének korszerűsítése mellett fejlesztik a légkezelő rendszert és a medencetechnológiát, továbbá kicserélik a nyílászárókat. A jövő tavasszal induló beruházás várhatóan 2028-ra fejeződik be.
Kalocsán a Csajda Fürdőben szintén egy új termálkút fúrása, illetve a hőközpont és a fűtésrendszer korszerűsítése áll az ugyancsak egymilliárd forintos projekt fókuszában. Ha a fúrt kút hozama, illetve a víz hőmérséklete ezt lehetővé teszi, akkor az intézmény geotermikus fűtésre áll át. Ezen kívül kicserélik a fürdő nyílászáróit, elvégzik a hőszigetelést, továbbá fejlesztik a szellőzőrendszert és a medencetechnológiát. A műszaki tartalomban napelem telepítése is szerepel. A munkálatok jövő tavasszal kezdődnek meg és 2027 nyarára fejeződnek be.
Bugacon Ökoturisztikai Látogatóközpont épül, amely a Homokhátság természeti értékeit mutatja majd be, azok hatását az ott élők kultúrájára, életmódjára. Hangsúlyt helyeznek majd a klímaváltozás negatív hatásainak bemutatására, és az ahhoz való alkalmazkodási lehetőségekre, jó gyakorlatokra is. A félmilliárd forintból megvalósuló projekt várhatóan 2028 őszén zárul.
A vármegye önkormányzatának Bács-Kiskun, jó itt lenni! című projektje a helyi hátrányos helyzetű embereken, fogyatékossággal élőkön, romákon, tanyán élőkön, valamint a mélyszegénységben élő gyermekeken segítene felzárkóztatásukkal.
Az 1,1 milliárd forintból megvalósuló projektben sokrétű programok szolgálják a kitűzött célt a következő csaknem három évben. Ezek között szerepelnek fiatalokat megszólító pályaorientációs és önfejlesztő programok, egészségfejlesztő és sportrendezvények, a digitális esélyegyenlőtlenséget csökkentő tréningek, bűnmegelőzési és közbiztonsági, közösségerősítő, valamint a vármegyei és térségi identitást támogató események is.