Főbérlőjét és annak kutyáját is megölte

Helyi hírek

A vád szerint a 29 éves férfi a bérleti díj körüli vita miatt, különös kegyetlenséggel végzett a főbérlőjével, és a férfi kutyáját is bántalmazta. Mindezek után, az ágy matracot is meggyújtotta, amely teljesen kiégett, ennek következtében az állat is elpusztult.

A vádirat szerint a vádlott 2019 januárjában az akkori élettársával, valamint az öccsével és annak élettársával közösen béreltek egy-egy különálló apartmant a sértett VII. kerületi lakásában, ahol a sértettnek is volt egy lakrésze.

Ebben az időszakban a vádlott kezelte lakótársai pénzét is, így a bérleti díjjal kapcsolatban ő egyeztetett a sértettel. A vádlott a bérleti díj egy részét az apartmanba beköltözésükkor megfizette a sértettnek, míg a fennmaradt bérleti díjjal kapcsolatban úgy egyeztek meg, hogy azt 2019. január 28-án rendezi a sértett felé.

A vádlottnak azonban nem volt pénze a bérleti díj elmaradt részének kiegyenlítésére, amiről a lakótársai nem tudtak. A bérleti díj fizetésének esedékességekor, 2019. január 28-án a vádlott elhatározta, hogy a lakótársai tudta nélkül beszél a férfival és megpróbál tőle fizetési haladékot kérni. Annak érdekében, hogy a sértettel egyedül maradhasson a lakásban, rávette a lakótársait, hogy közösen menjenek el vásárolni. El is indultak együtt, majd a vádlott arra hivatkozva, hogy a pénztárcáját otthon felejtette, egyedül visszament a lakásba.

A vádlott a lakásban hosszasan győzködte a sértettet a bérleti díj későbbi fizetésének lehetőségéről, a sértett azonban nem egyezett bele. Közben a lakótársai is visszatértek, ekkor a vitájuknak vége szakadt, a vádlott azonban nem tekintette befejezettnek a beszélgetését, ezért a lakótársai tudta nélkül később ismét visszament, amikor is közte és a sértett között újra vita alakult ki. Ennek során, a vádlott egy késsel rátámadt sértettre, és a késsel többször megszúrta őt, majd ezután fojtogatni kezdte. A sértett az elszenvedett súlyos sérülések következtében a helyszínen életét veszítette.

A vádlott a sértett lakásban tartózkodó kutyáját is bántalmazta, majd a még életben lévő vérző állatot a sértett élettelen testével együtt bezárta a sértett lakrészébe, ahol később az ágyat meggyújtotta. A gyújtogatás következtében a sértett lakrészében található ágy teljes egészében kiégett, a sértett kutyája a tűz, illetve füst okozta fulladás következében elpusztult.

A Fővárosi Főügyészség a 29 éves férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és állatkínzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozva.