Országosan nyolcvan, a Debreceni Egyetemen hét szakon indul el ősztől a duális képzés, amelyben gyakorlatot is szerezhetnek a diákok a diploma mellé.
– A felsőoktatási intézmények 20-25 százaléka vezeti be szeptembertől a duális képzést, melyhez már mintegy ötszáz vállalat kapcsolódott partnerként. A Debreceni Egyetemen agrár és műszaki területen összesen hét szakon indul el az új képzési rendszer, melyhez jövő évtől a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) is csatlakozik – mondta el Bartha Elek rektorhelyettes a TTK által rendezett duális képzés információs nap megnyitóján csütörtökön.
Bognár István Ádám, az EMMI Duális Képzési Tanácsának állandó hallgatói meghívottja ismertette: a duális képzési forma fő célja, hogy a hallgatók speciális gyakorlatorientált ismereteket kaphassanak, és már az egyetemi évek alatt beleláthassanak a cégek szakmai munkájába, valamint elsajátíthassák a vállalati kultúrát. Szeptembertől országosan 21 intézményben körülbelül ezer hallgató kezdheti meg tanulmányait a duális képzésben, egyelőre csak az alapképzésben, ám a jövőben a mesterképzést is szeretnék bevonni az új rendszerbe.
– A duális képzés összekapcsolja az intézmény által nyújtott versenyképes tudást és a vállalat által biztosított gyakorlati ismereteket, így a diákok teljes értékű munkavállalókká válnak, és rögtön bedobhatók a mély vízbe – emelte ki a duális képzés előnyeit Kun Ferenc, a TTK oktatási dékánhelyettese. Hozzátette: Az új képzési forma alapelve, hogy az egyetem és a cég egyenrangú partner, vagyis közel azonos aranyban osztozik mindkettő a képzési időn, a hallgató pedig munkavállalói jogviszonyban van a céggel, amiért havi juttatást kap. A bekerülés két lépcsős: nemcsak az intézménybe, hanem az adott vállalathoz is felvételizniük kell a diákoknak.
A duális képzés során szerződés rögzíti a felek kötelezettségeit, miszerint a hallgató vállalja a nagyobb terhelést és a fegyelmezett munkavégzést, a vállalat a színvonalas gyakorlati képzést, a bért és a hosszú távú tervezést, az intézmény pedig koordinál, továbbá színvonalas oktatást nyújt. A képzés végeztével a megállapodás nem teszi kötelezővé a cégnek a továbbfoglalkoztatást, mint ahogyan a diáknak sem a munka folytatását.
– A hallgatóknak azért éri meg a duális képzésben részt venni, mert szakmai tapasztalatokra és rendszeres jövedelemre tesznek szert, a vállalatok teljes értékű munkavállalókat kapnak, akiket ők képeztek ki, az oktatási intézmények pedig intenzív ipari együttműködéseket köthetnek, folyamatosan fejlődhetnek, és integrálhatják programjukba az új ismereteket, miközben növelhetik a hallgatók számát – részletezte a dékánhelyettes.
Az információs napon mások mellett részt vett az FAG Magyarország Ipari Kft. is, amely már rendelkezik együttműködéssel a Debreceni Egyetemmel. A vállalat azért tartja jó lehetőségnek az új képzési formát, mert azonnal bevethető, jól képzett gépészmérnökökre van szüksége. A duális képzés pedig számára azt jelenti, hogy kinevelheti a saját munkavállalóit időt megtakarítva ezzel.
A fórumon Belina Károly, a Kecskeméti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára az intézmény saját tapasztalatairól számolt be, hiszen ott már 2 éve elindult a duális képzés, melyben 120 hallgató vesz részt.