Ernest Hemingway kiadott művei hemzsegnek a “hibáktól”

Világ

Ernest Hemingway kiadott művei tele vannak pontatlanságokkal, amelyekért elődlegesen a szerkesztők és a betűszedők a felelősek – állítja egy szakértő.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Nobel-díjas amerikai író kéziratainak jelentős részét a bostoni John F Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeum őrzi. A 20. századi amerikai irodalom kutatója, Robert W Trogdon ezeknek az eredeti iratoknak a tanulmányozása révén azonosított több száz “bakit” Hemingway publikált írásaiban – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Ezek egyike, hogy az 1926-os Fiesta című regény egyik kiadásában Marcial Salandaként szereplő torreádor neve valójában Marcial Lalanda. Trogdon szerint ennek az elírásnak a hátterében az állhat, hogy az avatatlan szem könnyen összetévesztheti Hemingway nagy L és S betűit, amelyeket nagyon hasonlóan írt.

Ugyancsak nehéz megkülönböztetni az író q és g betűit: ez vezethetett ahhoz, hogy míg Hemingway kéziratában egy valódi párizsi étterem, a Cigogne neve szerepel, addig a nyomtatásban már Ciqoque olvasható.

Az 1933-as A Way You’ll Never Be című novella egyik jelenetében említett denevér (bat) valójában egy kalap (hat).
Trogdon szerint a betűszedők megváltoztatták Hemingway központozását és az általa használt igeidőket is az új kiadásokban.

A kutató szerint az Under Kilimanjaro és a Vándorünnep című írásainak 2005-ben, illetve 2009-ben megjelent kiadásait leszámítva, Hemingway egyetlen másik könyve sem jelent meg az író valódi szándékait megőrző szerkesztésben, nem úgy, mint kortársai, F. Scott Fitzgerald és William Faulkner esetében, akiknek munkáit újra kiadták javított változatban.

Trogdon tanulmánya a Cambridge University Press gondozásában jelenik meg hamarosan The New Hemingway Studies címmel.