Orbán Viktor

Elbukott a rezsiharc, Orbánnak egy szót se

Uncategorized

Több ismerőssel találgattuk a választások előtt, hogy kiktől próbálja visszavenni a kormány azt a pénzt, amivel szavazatokat vásárolt a kampány idején. Néhány hónap elteltével kiderült, hogy szinte mindenkitől vissza szeretné venni valamilyen módon. Az elértéktelenedő forint mindenkit érit, aki forintban kap fizetést, nyugdíjat és a tartalékait is a hazai fizetőeszközre alapozta.

Most pedig az  őszre beígért energia árak szembesítenek több választót azzal, hogy nem ezt ígérték. A kormánypártok tagjai azt harsogták, hogy ezt teszi majd az ellenzék, ha hatalomra kerül. Nem kerültek hatalomra, így ezt a riogatók lépik most meg. A parlamenti díszpintyek persze el vannak tűnve. Most nem keresik a választókat, hogy elmagyarázzák nekik, hogy mi miért történik.

A Főnök néhány éve azt mondta, hogy ne azt figyeljük, hogy mit mond, hanem amit tesz. Ezt most több millió Orbán hívő fogja megtanulni, amikor kézhez kapja a magasabb számlákat és az üzemanyag is piaci áron lesz.

Ugyan az történik most mint 2006-ban, azzal a különbséggel, hogy akkor a Fidesz nem akart nyerni és hagyta, hogy az MSZP-SZDSZ kormány megigya azt, amit főzött. Most nekik kell meginni azt, amit főztek. A saját hazugságaik mocsarában süllyednek egyre lejjebb és  lejjebb. A gond csak az, hogy a társadalom jelentős részét is lehúzzák.

Most bosszulja meg magát a stadionok építése, amelyek rengeteg pénzt és energiát emésztenek fel, a Fidesz házibajnokságává silányított NB 1 és még sorolhatnánk rengeteg olyan felesleges kiadást, amitől az átlagembernek nem lesz jobb az élete. Forró ősznek nézünk elébe, mint 2006-ban.