Jégkorong Erste Liga - DEAC - FTC-Telekom

Jégkorong Erste Liga: negyedszer kapott ki a DEAC a Fraditól

Sport

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros bejutott a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe, miután a negyeddöntőben negyedszer is legyőzte a DEAC-ot, míg a Corona Brassó 3-2-re vezet a DVTK Jegesmedvékkel szemben, azaz egyetlen siker választja el a négy közé jutástól.

A Tüskecsarnokban az FTC úgy fogadta a Debrecent, hogy már csütörtökön továbbjuthatott volna, de kikapott a hajdúsági vármegyeszékhelyen. Most egészen a 37. percig nem esett gól, akkor Tóth Adrián törte meg a jeget. Farkas Lőrinc a záró harmadban vette be

Hetényi Zoltán kapuját, de újabb gól nem esett. A hazaiak kapusa, Földes László pályafutása során felnőtt élvonalbeli mérkőzésen először nem kapott gólt.

A brassóiak a párharc során először nyertek hazai pályán a DVTK Jegesmedvékkel szemben, ugyanis az első két felvonást elbukták, majd kétszer nyertek Miskolcon. A magyar együttes húsz perc után vezetett, ám a fordulást követően húsz másodperc alatt fordított az erdélyi gárda, amely lendületből még további kétszer volt eredményes. A vendégek nem adták fel, két gyors góllal feljöttek 4-3-ra, a hajrában azonban üres kapust gólt kaptak. Páterka Bence húsz másodperccel a vége előtt faragott a hátrányból, de így is vereség lett a vége. A hatodik találkozónak hétfőn Miskolc ad otthont.

Negyeddöntő:
5. mérkőzés:
FTC-Telekom – DEAC 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)
A párharcot 4-1-es összesítéssel az FTC nyerte.
Corona Brasov (romániai)-DVTK Jegesmedvék 5-4 (0-1, 4-0, 1-3)
Az állás: 3-2 a Brasov javára

4. mérkőzés:
később: Budapest JAHC-SC Csíkszereda (romániai) 17.40