Robert Lewandowski Lengyelország

Lewandowski lett a harmadik játékos, aki legalább 100 gólt lőtt az európai kupasorozatokban

Sport

Robert Lewandowski 100. gólját szerezte az európai kupasorozatokban, 92-t a Bajnokok Ligájában és nyolcat az UEFA-kupában – írta összegzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a BL-csoportkör keddi rajtját követően.

Az FC Barcelona lengyel csatára egy találattal vette ki a részét spanyol csapatának a belga Antwerp felett aratott 5-0-s sikeréből. Ő a harmadik a sportág történetében, aki a “századosi” rangot elérte, előtte a portugál Cristiano Ronaldo (145) és az argentin Lionel Messi (132) jutott túl a százas gólhatáron az európai klubszériákban. Az IFFHS kiemelte, hogy két évtized után az idei az első olyan BL-idény, amelyben már nem szerepel sem a jelenleg Szaúd-Arábiában játszó Ronaldo, sem a már az Inter Miami együttesét erősítő Messi.

Lewandowski azzal is kisebbfajta kortörténelmet írt, hogy 35 évesen és 29 naposan ő lett a legidősebb játékos, aki eredményes tudott lenni a Barcelona színeiben a Bajnokok Ligájában, megelőzve Gerard Piquét, aki 2021-ben, 34 esztendősen és 260 naposan talált be a Dinamo Kijev kapujába. Egyszersmind az Antwerp lett a 33. olyan csapat, amely ellen a lengyel támadó gólt szerzett a BL-ben. Nála ebben a mutatóban csak hárman, Lionel Messi (40 csapat), Cristiano Ronaldo (38) és a francia Karim Benzema (34) jegyeztek több együttest, míg a Real Madrid korábbi legendás játékosának, Raúlnak szintén 33 csapat esett “áldozatául”.