Először játszik örmény ellenfél ellen a Loki

Sport

A Debreceni VSC labdarúgócsapata csütörtökön az örmény Alaskert otthonában lép pályára a Konferencia-liga selejtező második fordulójában.

A magyar bajnokság előző kiírásában bronzérmes hajdúsági együttes legutóbb az UEFA Kupa 2019/20-as idényének kvalifikációjában az olasz Torino elleni vesztes párharc során lépett pályára európai kupameccsen. A hajdúságiak azóta a másodosztályt is megjárták, kilenc év elteltével pedig Örményországban lépnek ki ismét a nemzetközi színtérre.

“Készen állunk, nagyon bízom abban, hogy ott folytatjuk, ahol tavasszal a bajnokságban abbahagytuk. A játékosok többsége maradt, így volt egy alap, amire tudtunk építeni” – nyilatkozta az M4 Sportnak a második körös párharc előtt Megyeri Balázs, a debreceniek kapusa. Az egyszeres válogatott hálóőr szerint a saját játékukra kell odafigyelniük, és fontos, hogy fegyelmezetten, koncentráltan teljesítsenek.

“Úgy vágunk neki a kalandnak, hogy szeretnénk bejutni a következő körbe” – fogalmazott a hálóőr. Az Alaskert negyedik helyen zárta az örmény élvonal legutóbbi idényét, egy évvel ezelőtt pedig a Kl-selejtező első körében máltai ellenféllel szemben búcsúzott. A DVSC-nek még sosem volt örmény, az Alaskertnek pedig magyar ellenfele. Srdjan Blagojevic, a DVSC szerb vezetőedzője szerint jó felkészülést zártak, így a limitált költségvetés ellenére is sikerült megtalálni azokat a játékosokat a nyáron, akik erősítést jelentenek.

“Nehéz mérkőzésre számítok, mert az Alaskert az első körben 180 percen keresztül dominált montenegrói ellenfelével szemben, és idegenben 6-1-re tudott győzni. Jó és gyors támadójátékuk van, négy ember magasan fent játszik, megvan a megfelelő minősége a csatároknak, akik az egy az egy elleni párharcokban nagyon jók” – elemezte a riválist a tréner. A szerb szakember hozzátette, tisztelik az ellenfelet, de hisznek önmagukban és szeretnék bebizonyítani, hogy itt a helyük Európában. “Önbizalommal, türelmesen és motiváltan kell játszanunk, és akkor jövő héten, saját szurkolóink előtt kivívhatjuk a továbbjutást” – zárta Blagojevic.

A DVSC már kedden elutazott Örményországba, ahol csütörtökön, közép-európai idő szerint 17 órakor lép pályára a selejtező második fordulójának első mérkőzésén. Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. A visszavágót jövő csütörtökön 21 órától rendezik Debrecenben, a párharc továbbjutója pedig az osztrák Rapid Wiennel találkozik a következő körben.