A MOL Fehérvár idegenben nyert a Honvéd ellen

Sport

A MOL Fehérvár egygólos győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának első szombati mérkőzésén.

Dean Klafuric vezetőedző így vereséggel mutatkozott be a kispestieknél, akik immár sorozatban tizedik hazai találkozójukon maradtak nyeretlenek. Legutóbb március 5-én tudták begyűjteni a három pontot a Bozsik Arénában.
A vendégek új trénere, Huszti Szabolcs pedig második meccsén megszerezte első győzelmét, amely április 30-a óta az első volt idegenben a székesfehérváriak számára.

Egyértelműen a vendégek kezdték jobban a mérkőzést, a Honvéd elképzelés nélkül és sok technikai hibával futballozott, a támadásai sokszor még a félpálya előtt elhaltak. Kodro hajszálpontosan csavart a bal felső sarokba, ezzel a Fehérvár megérdemelten jutott vezetéshez, majd előnyét több ízben is növelhette volna, de Schön ziccert rontott, kétszer pedig Tujvel védett bravúrral. Harminc perc után kissé visszaállt a Fehérvár, így átvették az irányítást a kispestiek, akik azonban egyenlíteni nem tudtak a szünetig.

A második félidő fehérvári helyzettel indult, utána viszont ismét a hazaiak játszottak veszélyesebben, ziccerük is volt, de Lukic két közeli próbálkozását előbb Fiola, majd Serafimov blokkolta. Többet volt a labda a Honvédnál, míg a Fehérvár gyors ellentámadásokra rendezkedett be, és bár mindkét fél vezetett ígéretes akciókat, egyik sem tudott betalálni a hajráig. Az utolsó negyedórában letámadtak a piros-feketék, zavart is tudtak kelteni, de Kocsis a vendégkapusba lőtte a helyzetét, a túloldalon pedig Makarenko dönthette volna el a meccset, végül azonban maradt az egygólos vendégsiker.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Budapest Honvéd-MOL Fehérvár FC 0-1 (0-1)

Bozsik Aréna, 3407 néző, v.: Erdős
gólszerző: Kodro (13.)
sárga lap: Jonsson (32.), Mitrovic (43.), illetve Menyhárt (89.), Kodro (97.)

Budapest Honvéd:
Tujvel – Szabó A., Klemenz, Capan – Doka, Zsótér, Mitrovic (Plakuscsenko, 60.; Traoré, 90.), Jonsson (Kocsis D., 60.), Tamás (Bocskay, 23.) – Samperio (Kerezsi, 90.), Lukic

MOL Fehérvár FC:
Kovács D. – Nego, Fiola, Serafimov, Heister – Pokorny, Houri (Bese, 92.) – Schön, Kastrati (Menyhárt, 83.), Lednyev (Makarenko, 74.) – Kodro