Náci karlendítés és rendőrök megdobálása miatt állítottak elő magyar szurkolókat Németországban

Sport

Összesen öt magyar ellen emeltek vádat alkotmányellenes szervezetek szimbólumainak használata miatt – válaszolt a müncheni ügyészség a 444.hu kérdésére.

A lap szerint a legsúlyosabb helyzetben az a férfi van, akit – az érintettek közül egyetlenként – jelenleg is fogva tartanak Münchenben. Az ügyészség levele szerint “különösen súlyos” bűncselekménnyel vádolt férfi a vád szerint palackkal dobott meg egy rendőrt az Allianz Arénában, ami miatt garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. Ennél jóval kisebb súlyú kihágásnak számít, hogy marihuánát is találtak nála.

Összesen öt magyar ellen emeltek vádat alkotmányellenes szervezetek szimbólumainak használata miatt.

Közülük négyet bent a stadionban kapcsoltak le, hármat náci karlendítés miatt, egyikükön pedig egy úgynevezett szárnyas odal-rúna tetoválás volt látható. A német nemzetiszocialista párt rettegett katonai szervezetén, az SS-en belül ez annak a szervezeti egységnek a szimbóluma volt, ami az SS egyfajta belső ellenőreként arra felügyelt, hogy a náci rohamcsapatnak csak tisztavérű árják lehessenek a tagjai. A későbbi korokban több európai neonáci szervezet is használta.

“Buzi németek” – Megérkeztek a magyar ultrák Münchenbe

Az ötödik, ezen törvény megsértése miatt megvádolt magyar nem a stadionban, hanem kint a városban mutatott be náci karlendítést – írta az ügyészség.