Kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat két férfi ellen a Kecskeméti Járási Ügyészség, míg az egyikük anyját bűnpártolással vádolják – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A fiatalabb, Kecskemét környéki férfi 2023. és 2025. között több alkalommal is marihuánát adott el idősebb bűntársának, aki azt haszonnal továbbértékesítette – írta közleményében Bodó Marianna sajtószóvivő.
A nyomozók 2025 áprilisában a fiatalabb vádlottat az anyja kecskeméti lakásán keresték, aki erről értesítette fiát. A telefonhívást követően a férfi a kábítószert lehúzta a WC-n, de a nyomozók az emésztőben megtalálták a drogot. A rendőrök kokaint, az udvari illemhelyen és a kemencében önzáró tasakban amfetamin port és tablettákat is találtak.
Az idősebb drogkereskedő kecskeméti otthonában marihuánát és növényi magokat foglaltak le. Kiderült, hogy a díler maga is fogyasztott a drogból.
Az ügyészség mindkét férfit kábítószer-kereskedelemmel vádolja, míg az anyának bűnpártolás miatt kell felelnie.
Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság dönt – áll a közleményben.