Bíróság, kalapács

Vádat emeltek a férfi ellen, aki halálra verte és kifosztotta alkalmi férfi partnerét

Rendőrség

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 48 éves férfival szemben, aki a számára szexuális szolgáltatást nyújtó másik férfival összeveszett, majd halálra verte és kifosztotta.

A vádirat szerint a vádlott az azonos neműekhez vonzódók részére létrehozott párkereső oldalon ismerkedett meg a sértettel, aki pénzért kínált szexuális szolgáltatást. A férfiak 2021. január 14-én, este szexuális szolgáltatás igénybe vétele céljából találkozót beszéltek meg egy XI. kerületi lakásba. A sértett – miután amfetamint fogyasztott – taxival indult a helyszínre, és közben üzeneteket váltott a saját élettársával és annak nővérével, akik tudtak arról hova és milyen célból megy.

A sértett nem töltött sok időt a XI. kerületi lakásban. Éjfél után a férfiak ismeretlen okból konfliktusba kerültek, amely hatására a vádlott a sértettet bántalmazta, amit – miután a lakásból a megtámadott kimenekült – az udvaron folytatott. A támadás hatására az áldozat végül a földre került, az elkövető pedig kihasználva magatehetetlenségét, leszedte az arany nyakláncát a rajta lévő medállal, valamint elvette tőle a szexuális szolgáltatással kapcsolatban korábban részére átadott pénzt.

A bántalmazás kezdetén a sértett még fel tudta hívni telefonon élettársát, akivel azonban már nem tudott beszélni. A bántalmazásra utaló hangokat és az áldozat segélykérő kiáltásait hallva az élettársa azonnal tárcsázta az általános segélyhívó számot, majd nővérével a helyszínre indultak.

A sértett életét vesztette, hiába kísérelték meg a mentők a szakszerű újjáélesztését.

A Fővárosi Főügyészség a 48 éves férfit emberölés és kifosztás bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A vádlott korábban letartóztatásban volt 1 évet, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.