Letartóztatták egy drogkereskedő hálózat 15 tagját

Rendőrség

Letartóztatták egy drogkereskedő hálózat 15 tagját bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt Bács-Kiskun vármegyében – közölte a vármegyei főügyészség pénteken az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a Bajai Járásbíróság három nő és két férfi, míg a Kecskeméti Járásbíróság négy nő és hat férfi letartóztatását rendelte el.

Emellett a nyomozási bíró elrendelte egy további gyanúsított bűnügyi felügyeletét, a döntés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Azt írták, a gyanú szerint a jánoshalmi, sükösdi és miskei elkövetők több éven keresztül “kristály” fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.  Széles vevőkörük zavartalan drogellátásának biztosításáért együttműködtek, az árakat egyeztették, szükség esetén az értékesítésben is kisegítették egymást.

A drogkereskedő hálózat felszámolásakor a nyomozók 9 férfit és 7 nőt vettek őrizetbe, majd gyanúsítottként kihallgatták őket.

A letartóztatásról szóló döntés egyik esetben sem végleges.