Bíróság, kalapács

Tömegverekedés résztvevőit ítélték el Kecskeméten

Rendőrség

Garázdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Kecskeméti Járásbíróság csütörtökön egy tizenkét fős tömegverekedés öt ukrán és egy magyar résztvevőjét – tudatta a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség korábbi sajtóközleménye a vádiratot ismertetve úgy fogalmaz, hogy egy öt férfiból és két nőből álló ittas társaság három tagja összevitatkozott egy másik, öt ukrán férfiból álló csoporttal 2021. szeptember 26-án hajnalban Kecskemét főterén. A szóváltást követően a két csoport valamennyi tagja között tömegverekedés alakult ki.

A nagyobb létszámú társaság két tagja késsel fenyegette a másik csoport tagjait. Az egyik késes garázda a másik társaság egyik tagját egyszer megszúrta a csípőjénél.

A tömegverekedés során a nagyobb társaság egyik férfi tagja egy pezsgősüveggel fejen ütött két embert. A második ütésnél a pezsgősüveg széttört a bántalmazott férfi fején.

A csípőn szúrt ember, valamint az a férfi, akinek a fején széttört a pezsgősüveg, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Könnyű testi sértés miatt nem kérték bántalmazóik megbüntetését.     A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a Kecskeméti Járásbíróság korábban – előkészítő ülésen – a nagyobb létszámú társaság tagjait, az első-, a másod-, a harmad-, a negyed-, a hatod- és a hetedrendű vádlottakat végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte.     A csütörtöki tárgyalás során az ötöd-, a nyolcad-, a kilenced-, a tized-, a tizenegyed-, illetve a tizenkettedrendű vádlottakat nyolc, illetve tíz hónap, valamint egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Az ítélet az ötödrendű vádlott vonatkozásában jogerős, míg a többi vádlott védője felmentésért fellebbezett, így esetükben az eljárás a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.