Országos Úszóbajnokságot tartottak Kecskeméten

Rendőrség

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tizedik alkalommal rendezte meg a Belügyminisztérium Országos Úszóbajnokságát.

A 2022. évi országos versenyt november 23-án – immár a hagyományoknak megfelelően – a Kecskeméti Fürdőben bonyolította le a megyei rendőr-főkapitányság. A nagy érdeklődésre számot tartó eseményt Menczer Gusztáv, a Belügyminisztérium Személyügyi Helyettes Államtitkárság főtanácsadója nyitotta meg, a versenyzőket pedig a szervező főkapitányság vezetője, Dávid Károly rendőr vezérőrnagy köszöntötte.

A bajnokságon a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó 20 szerv összesen 186 versenyzőt indított, akik négy korcsoportban, három úszásnemben, illetve váltóversenyeken mérték össze erejüket.

Az összetett csapatversenyben a Terrorelhárítási Központ úszói végeztek az I. helyen, II. helyezett a Készenléti Rendőrség csapata lett, míg a III. helyet a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzői szerezték meg.

Országos rendőrfőkapitányi különdíjban részesült a két legeredményesebb, állományban lévő rendőr: Nagy Eszter, Budapesti Rendőr-főkapitányság és dr. Vizi Krisztián, Készenléti Rendőrség.

Belügyminisztériumi különdíjban részesült: Balogh Zsolt, Miskolci Rendvédelmi Technikum

Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke az elmúlt évtized sport támogatásáért elismerésben részesítette Dávid Károly rendőr vezérőrnagyot, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.