Drogok

Közel 4 kilogramm kábítószert foglaltak le a kecskeméti depó lakásban

Rendőrség

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt egy kábítószer-kereskedő hálózat újabb két tagjának letartóztatását indítványozta.

A megalapozott gyanú szerint a két budapesti férfi huzamosabb ideje, életvitelszerűen foglalkozott különféle kábítószerek beszerzésével és rendszeres haszonszerzésre törekedve azok értékesítésével. Ennek során egy kecskeméti bűntársuknak rendszeresen kokaint, speedet, marihuánát és extasyt árultak tovább értékesítés céljából. A kecskeméti díler elfogását követően a két budapesti kereskedő további mintegy 9000 db extasy tablettát szerzett meg és értékesített, illetve kínált megvételre Budapesten.

A kábítószer-kereskedő hálózat felgöngyölítését végző Bács-Kiskun megyei nyomozók az NNI-vel közös, összehangolt akció eredményeként Budapesten 2022. október 4-én, délután, az egyik férfit a kábítószer lerakatként működő ingatlanból kilépve, míg társát a lakóhelyén elfogták. A rendőrük a férfiakat őrizetbe vették, majd jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták. A két férfi által megszerzett és a kutatás során részben lefoglalt kábítószerek hatóanyag tartalma a jelentős mennyiség alsó határának 12-szerese.

Az ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését indítványozta mindkettejükkel szemben, mert a terhükre rótt bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettsége miatt fennáll a szökésük, elrejtőzésük veszélye. Ezen kívül az elkövetés szervezett jellegéből megalapozottan tartani lehet attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítás eredményességét veszélyeztetnék, továbbá letartóztatásukat a bűnismétlés reális veszélye is indokolja.

Az ügyészség indítványairól a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.

Kép: illusztráció.