Rendőrség

Megmentették a 76 éves asszonyt a rendőrök, aki hiába torlaszolta el az ajtót Kiskunfélegyházán

Rendőrség

Egy 59 éves móricgáti nő jelent meg a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon 2022. szeptember 29-én, hogy bejelentse nagynénje eltűnését. Az aggódó rokon elmondta, hogy a 76 éves asszony pár hónappal ezelőtt nővéréhez költözött Móricgátra, azonban két napja nem tér haza. Tartani lehetett attól is, hogy az idős nőnek öngyilkossági szándékai vannak, mivel már korábban is megpróbált véget vetni az életének.

A kiskunfélegyházi rendőrök: Zámbó István r. hadnagy és Kotroczó Dániel r. zászlós nyomban az asszony keresésére indultak. Kiderült, hogy az eltűnt régebben Kiskunfélegyházán lakott élettársával, majd annak halálát követően költözött el onnan. Az egyenruhások a házhoz vonultak, remélve, hogy csak visszatért a régi otthonába az asszony, azonban hiába kopogtattak, senki sem nyitott ajtót. Felkeresték az ingatlan tulajdonosát is, aki ekkor Budapesten tartózkodott, így időbe telt volna, mire megérkezik a kulccsal.

A rendőrök tudták, hogy az ilyen esetekben minden perc számít, ezért nem tétlenkedtek. Megpróbálták benyomni az ajtót, de a bejutást az is nehezítette, hogy azt az asszony belülről eltorlaszolta, így végül leemelték a zsanérról. Amikor végre bejutottak a földön feküdt az idős nő mozdulatlanul, de életjeleket adott. Az egyenruhások értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik helikopterrel szállították kórházba a feltehetőleg alkohol- és gyógyszermérgezésest szenvedett, valamint kihült asszonyt.