Büntetőfékezett a Merci sofőrje az M5-ön

Rendőrség

A Bács-Kiskun megyei rendőrök közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytattak eljárást, és kezdeményezték a sofőr vezetői engedélyének visszavonását.

Videó és a kép: Bp-i autósok közössége

A „Bp-i autósok közössége” nevű oldalon tettek közzé egy videót idén január 12-én, amelyen az látszódik, hogy szabálytalanul közlekedik egy személyautó az M5-ös autópályán. A történteket egy menetrögzítő kamera örökítette meg. A felvételen látható, hogy egy tehergépkocsi több kamion előzésébe kezdett, amit a mögötte haladó személyautó nem nézett jó szemmel. Ezért amikor a teherautó befejezte a manővert, az őt követő jármű – irányjelzés és megfelelő oldaltávolság tartása nélkül – elé vágott, majd indokolatlan fékezésbe kezdett.

Az internetre kikerült videó a rendőrséghez is eljutott, ezért eljárást indítottak közúti veszélyeztetés miatt ismeretlen személlyel szemben. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei a térfigyelő kamerák felvételeit is elemezték, majd beazonosították a bűncselekmény elkövetőjét. A 32 éves kecskeméti férfit gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték a gépjárművezetői engedélyének visszavonását.

Az ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.