Az elmúlt 24 óra balesetei Bács-Kiskun megyéből

Rendőrség

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán a tegnapi napon két olyan baleset is történt, amely elkerülhető lett volna, és azok csupán a sofőrök figyelmetlensége miatt következtek be.

Kecskemét térségében, Budapest irányába közlekedett 12 óra 5 perckor egy járműszerelvény a külső forgalmi sávban. A sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó kamion mögött, ezért a sztráda 86-os kilométerénél nekiütközött. A műszaki mentés következtében a közel két órán át tartó forgalomkorlátozás miatt az úton torlódás alakult ki.

Öt órával később Lajosmizse térségében hasonló eset történt. Egy izsáki lakos a belső forgalmi sávban vezette autóját Szeged irányába, amikor az előtte közlekedő autó sofőrje forgalmi okok miatt fékezett. A 32 éves férfi szintén nem tartott kellő mértékű követési távolságot, így hátulról nekiütközött a lassító járműnek.

Személyi sérülés ugyan egyik esetben sem történt, de mindkét baleset figyelmes vezetéssel, kellő körültekintéssel elkerülhető lett volna.