Rendőrautó

Áramlopással félmillió forintos kárt okozott

Rendőrség

A kecskeméti rendőrök befejezték a nyomozást, és átadták az iratokat az ügyészségnek.

Az egyik megyeszékhelyi családi háznál az áramszolgálattó munkatársai kikapcsolták az áramot 2020. év elején, mivel azt ott lakók nem fizették be a számlákat. Később, az év végi ellenőrzés során derült ki, hogy a villanyórát valaki visszakötötte, és a közel egy évi használat eredményeként hozzávetőleg félmillió forintos kárt okozott.

A kecskeméti rendőrök nyomozni kezdtek az ügyben, és beazonosították a feltételezett áramtolvajt. A 24 éves nőt azzal gyanúsítják, hogy jogosulatlanul leszakította a mérőóra plombáját, és engedély nélkül áramot vételezett. Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett, és az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.