Feltételes szabadság alatt fosztott ki három idős asszonyt egy kecskeméti férfi-

Rendőrség

A Kecskeméti Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt vádat emelt egy büntetett előéletű férfi ellen, aki 2020 augusztusában Kecskemét utcáin három idős asszonyt fosztott ki, ami során készpénzt, mobiltelefonokat és egyéb dolgokat zsákmányolt.

A vádirat szerint a vádlott 2020. augusztus 8-án reggel Kecskeméten, a Zöldfa utcában kerékpárral egy szintén biciklivel közlekedő, 67 éves asszony mellé hajtott. Ezután a sértett kerékpárjáról kikapta az asszony szatyrát és azzal elhajtott.

A szatyorban a sértett mobiltelefonja, két pénztárcája, az egyik tárcában 2.000 forint készpénz, valamint az idős asszony iratai voltak összesen 15.000 forint értékben. A férfi csak a pénzt és a telefont tartotta meg, a többi dolgot eldobta, amelyek visszakerültek a sértetthez. Az ellopott pénz és a telefon azonban nem került elő.

A vádlott ugyanezzel a módszerrel egy nappal később a Szent István körúton egy 77 éves asszonyt fosztott ki, ekkor egy táskát zsákmányolt, benne a sértett készpénzével, szemüvegével, kulcscsomójával és az irataival. A több mint 22.000 forint nagyságú kár nem térült meg.

A vádlott elkövetett egy harmadik kifosztást is. 2020. augusztus 10-én délelőtt a Reile Géza utcában egy 72 éves asszonyt szemelt ki, aki a bevásárló kocsiját húzta maga után, amire fel volt akasztva a táskája. A gyalogosan közlekedő vádlott leszakította az idős sértett bevásárló kocsijáról a táskát és azzal együtt elfutott. A táskában a sértett pénztárcája, iratai, bankkártyája, 15.000 forint készpénze és a mobiltelefonja volt összesen 45.000 forint értékben.

A kár a harmadik kifosztás esetében sem térült meg, mindhárom sértett kérte az elszenvedett kár megtérítését. A vádlottat még augusztus 10-én elfogták a kecskeméti rendőrök, jelenleg letartóztatásban várja a tárgyalást. A különös visszaesőnek minősülő vádlott egy rablás miatt kiszabott börtönbüntetésből volt feltételes szabadságon, amikor elkövette a kifosztásokat.

A járási ügyészség a vádlottat 3 rendbeli kifosztás bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Ha elítélik, a feltételes szabadságot is meg kell szüntetni és a kiszabandó börtönbüntetésből sem bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.