Nyugtatót kevert a kislánya italába, hogy felvetesse a kórházba

Rendőrség

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy kecskeméti nő ellen, aki 2020 márciusában Kecskeméten úgy akarta felvetetni a kórházba a hároméves kislányát, hogy nyugtatót kevert az italába, amitől a kislány életveszélyes állapotba került.

A vádirat szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő nő 2020. március 20-án többször betelefonált a kecskeméti kórházba, hogy a hároméves kislánya otthon belázasodott, ezért szeretné kórházi ellátását kérni. A járványügyi helyzet miatt az orvosok azt javasolták, hogy otthon csillapítsa a gyermek lázát és beszéljen a háziorvosával, a vádlott azonban hajthatatlan volt.

Délután három óra körül azzal hívta fel a mentőket, hogy a kislány lázas és fél óránként elájul, ezért a mentők a vádlottat és a sértettet beszállították a kórház gyermekgyógyászati osztályára. A kezelőben az ügyeletes orvos megvizsgálta a kisgyermeket, aki nem volt lázas, jó állapotban volt. Az orvos tájékoztatta az anyát, hogy ha kórházi ellátásra nem lesz szükség, akkor az ambuláns ellátás után hazaengedik őket.

A vádlott ennek ellenére többször mondta, hogy a gyermek otthon háromszor is összeesett, ezért mindenképpen szeretne a gyermekével a kórházban maradni. Hívás nélkül visszament a gyermekkel a kezelőbe és a tünetmentes kislányt vízzel locsolta, majd egyre agresszívebben követelte, hogy a gyermeket tartsák a kórházban. Azt is mondta, hogy bármit elkövet, hogy ne küldjék haza. Ezután – miközben a folyosón várakoztak – a vádlott a nála lévő nyugtatóból 8-9 szemet a kislány cumisüvegében lévő baracklébe kevert azért, hogy a sértett rosszullétre utaló tüneteket produkáljon és a kórházban maradhassanak.

A gyermek rövidesen ivott is a cumisüvegből és rosszul lett, elvesztette az eszméletét. Az orvosok az előzmények miatt mérgezésre gyanakodtak és azonnal elkezdték a kislány intenzív ellátását. Szerencsére a gyermek a kezelés hatására mintegy fél óra után visszanyerte az eszméletét. A kórház a mérgezés miatt értesítette a rendőrséget és a gyermekvédelmet, a helyszínre érkező rendőrök a vádlottól le is foglalták a nyugtatót. A kislány az ellátása megkezdésekor életveszélyes állapotban volt. Ha nem kapott volna időben szakszerű orvosi segítséget, nagy eséllyel megfulladhatott volna.

A főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Az ügyész azt is indítványozta, hogy a bíróság kobozza el a mérgezéshez felhasznált nyugtatót és szüntesse meg a vádlott szülői felügyeleti jogát a sértett esetében. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.