Előbb lopott, majd két nap múlva rabolt

Rendőrség

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki lopott egy kiskunhalasi áruházból, majd két nap múlva, az újabb lopása miatt őt lefülelő biztonsági őrt bántalmazta azért, hogy a lopott holmit megtartsa.

A vádirat szerint a férfi 2020. augusztus 1-jén délután egy kiskunhalasi áruházból parfümöt, borotvát és táplálékkiegészítőt lopott összesen 25 ezer forint értékben. Cselekményét az áruház biztonsági őre másnap, a kamerafelvételek elemzése során észlelte és őt beazonosította.

A lopás után két nappal a vádlott ismét megjelent az áruházban. Ekkor őt a biztonsági őr a korábbi lopás elkövetőjeként felismerte és a kamerarendszeren keresztül a mozgását folyamatosan nyomon követte. Észrevette, hogy a férfi ismét borotvát és parfümöt rejtett a ruhájába úgy, hogy az áruvédelmi eszközt leszedte és azt a ruházati osztályon elrejtette. A vádlott a 22 ezer forint értékű lopott áruval távozott az eladótérből, miközben a biztonsági őr mellett elhaladt. Ekkor a biztonsági őr felszólította, hogy kövesse a biztonsági irodába. Először úgy tűnt, hogy a vádlott eleget tesz a felszólításnak, majd – mivel az őr közölte vele, hogy tud a lopásokról – kísérőjével szembefordult és azért, hogy a ruhájába rejtett árut megtartsa, mindkét kezével, nagy erővel mellkason és karon ütötte. A biztonsági őr az ütés hatására az egyensúlyát elveszítette, megtántorodott, miközben ezt kihasználva a rabló a lopott áruval együtt a helyszínről elmenekült. A megtámadott őr az ütés következtében nem szenvedett sérülést.

A vádlottat a kiskunhalasi rendőrök még aznap elfogták és bár a lopott holmi egy részét eladta, a rablással megszerzett borotvát a lakásán lefoglalták. Az áruház az őt ért kár megtérítése érdekében a nyomozás során polgári jogi igényt jelentett be.

Az ügyészség a vádlottat rablás bűntette mellett lopás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.