Lopás közben érték tetten

Rendőrség

Egy kecskeméti lakos tett bejelentést 2020. március 19-én délután a rendőrségre lopás miatt. A nyomozás adatai szerint a feljelentést megelőzően egy Kisdobos utcai lakos arra lett figyelmes, hogy szomszédja autójában – ami az utcán parkolt – egy ismeretlen kutat. A férfi odament a járműhöz, ahová időközben odaérkezett a kocsi tulajdonosa és barátja is. Miközben a rendőrséget értesítették, a kocsiban értékek után kutató fiatalt a hatóság munkatársainak megérkezéséig visszatartották.

A tetten ért 14 éves fiú a jármű ajtaját ismeretlen módszerrel kinyitotta, majd az egyik rekeszből már magához vett némi készpénzt, mire a tulajdonos és ismerősei lefülelték. A fiatalkorút a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

police.hu