Police Coffee Hajdú-Bihar megyében

Rendőrség
A hajdúdorogi lakosok kötetlenül beszélgettek a rendőrség munkatársaival egy csésze kávé mellett.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a CBA Kereskedelmi Kft. 2015. június 19-én a Police Coffee elnevezésű országos programot 26. alkalommal rendezte meg, amelynek célja az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének és a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése.

A rendezvényt Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Csige Tamás Hajdúdorog város polgármestere és Dr. Vincze István r. alezredes, a Hajdúnánási Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg.

A nap folyamán a lakosságot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa és a Hajdúnánási Rendőrkapitányság szakemberei várták.

A sajtótájékoztatót követően lehetőség nyílt arra, hogy az érdeklődők – egy csésze kávé mellett – többek között a közbiztonságról, a közlekedési, igazgatásrendészeti szabályokról, a vagyonvédelemről és az áldozatvédelemről kérdezzék a rendőröket és javaslataikkal segítsék a munkájukat.