37 perc alatt elkapták a táskatolvajt

Rendőrség

Bő fél óra alatt került rendőrkézre az a 41 éves férfi, aki az Újkertben táskát lopott.

A Készenléti Rendőrség járőreinek adatgyűjtését követően a körzeti megbízottak rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint ellopta a sértett táskáját Debrecenben.

Egy férfi szeptember 9-én 10 óra 48 perckor telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy a debreceni Lehel utcán ismeretlen tettes ellopta a táskáját. A bejelentést követően a Készenléti Rendőrség egyenruhásai azonnal a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. A beszerzett információk és a kapott személyleírás alapján a helyi rendőrök rövid időn belül azonosították és otthonában elfogták L. Jenőt, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. A 41 éves férfinél tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított táskát, melyet a sértettnek visszaadtak.

A Debreceni Rendőrkapitányságon a terhelttel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.