OneRepublic-koncert lesz jövő májusban a Sportarénában

Party Zone

Újra a magyar fővárosban ad koncertet az alterpop amerikai kedvence. A OneRepublic hét év szünet után tér vissza és 2022. május 13-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel.

A 2002-ben Ryan Tedder énekes, dalszerző és Zach Filkins gitáros által alapított, középiskolai barátokból álló csapat (további tagok: Drew Brown – gitár; Brent Kutzle – basszusgitár, cselló; Brian Willett – billentyűs hangszerek; Eddie Fisher – dob) először akkor került a zeneipari szakemberek látóterébe, amikor teljesen ismeretlenül, lemezkiadói szerződés és támogatás nélkül komoly kereskedelmi sikert ért el a MySpace-en.

A debütáló album, a Dreaming Out Loud mégis csak jóval később, 2007-ben jelent meg, miután első kiadójuk a megjelenés előtt két hónappal kirúgta őket, amit valószínűleg azóta sokszor megbánt. Az első kislemez, az Apologize azonnal berobbant a nemzetközi élvonalba, húszmillió példányban kelt el, tizenhat országban vezette a slágerlistát, további ötven országban Top 10-ben szerepelt és Grammy-díjra is jelölték.

A második album Waking Up címmel 2009-ben jött ki és az elsőhöz hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el, többek között a Good Life és az All The Right Moves című dalnak köszönhetően. A harmadik stúdióanyag, a tavaly megjelent Native is rögtön a listák élvonalába került: a nagy sláger a Counting Stars lett, amely negyven millió példányban talált gazdára világszerte.

Negyedik albumuk, az Oh My My 2016-ban jelent meg, az eddigi utolsó, ötödik stúdiólemez, a Human idén. Az album dalai, a Run, a Wanted, a Didn’t I, a Better Days, a Someday és a Rescue Me együttesen 3 milliárd lejátszást tudhatnak magukénak.

A zenekar a Spotify-on több mint hatmilliárd lejátszásnál tart; Ryan Tedder a OneRepublic mellett Adele, Taylor Swift, Beyoncé, Leona Lewis, a Backstreet Boys, Jennifer Lopez, Demi Lovato, a Maroon 5 vagy Ariana Grande számára is dolgozott már.

 

MTI

pixabay