házasság

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Ország

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező keresztény egyházak és civil szervezetek egy héten keresztül több mint 50 településen közel 200 programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család értékeire.

A szervezők az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben azt írták: a Házasság hete idei mottója: “állandó megújulásban”.

A rendezvénysorozat eseményein a szervezők azt járják körül, hogyan tudnak a párok a “mai, rendkívül változó környezetben egymásra figyelve, közösen fejlődni, házasságukban megújulni, új közös célokat találni, az új élethelyzetekhez egymással együttműködve alkalmazkodni”.

A közleményben idézték Herjeczki Kornél, a Házasság hete mozgalom országos koordinátorát, a Harmat Kiadó igazgatóját, aki elmondta, a mozgalommal a szervezők impulzust és bátorítást szeretnének adni a pároknak, hogy kapcsolatuk megújításában aktív, kezdeményező szerepet vállaljanak.

Az országos koordinátor közölte: az idei házasság hete nemcsak a fiatal párokat kívánja megszólítani, hanem azokat is tudatos aktivitásra biztatja, akik házasságuk második felének teljesen új kihívásaival szembesülnek, például gyermekeik “kirepülése” után kell új célokat, új életformát kialakítaniuk.

A központi programsorozat ünnepi istentisztelettel kezdődik a debreceni református nagytemplomban, ahol igét hirdet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Hétfőn a Ráday Ház dísztermében a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozat programjaként Véssey Miklós író, költővel és feleségével, Mirk-Véssey Klára tanárral; Győri Virággal, a Family magazin főszerkesztőjével és férjével, Győri Tamás Józseffel, a Budapesti Kortárs Keresztény Intézet igazgatójával; Léder László pszichológussal és feleségével, Puja Andrea operaénekessel beszélget Gécsek-Tóth Enikő, a Kossuth rádió szerkesztő-riportere.

Kedden Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője online előadására várják az érdeklődőket a Házasság hete Facebook-oldalán.

Szerdán áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Budavári Gospelkórus közreműködésével, amelyen igét hirdet Cselovszky Ferenc esperes.

Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében Család és kapcsolódások címmel tartanak konferenciát a Corvinus Egyetemen, pénteken pedig Szólj be a papnak! – Család: elvárás vagy kiteljesedés? címmel Csűrös-Varga Vanda református lelkész, Kocsis Tamás görögkatolikus pap és Sterczer Hilda hegymászó válaszol az érdeklődők kérdéseire Budapesten, a Scruton V.P. közösségi térben.

Szombaton Jóban-rosszban, jobban! címmel Komjáthy Károly, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársa tart előadást a Pasaréti református templomban.

A hetet pedig ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban, ahol a szentmisét bemutatja Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök.

A központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.

A központi programokon túl számos magyarországi és határon túli településen várják a szervezők előadásokkal, beszélgetésekkel, zenés estekkel, páros kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal az érdeklődőket.

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el.

A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.

(MTI)