Egy magyar állampolgársággal rendelkező nő is van a szombaton kiszabadult gázai túszok között

Ország

Egy magyar állampolgársággal rendelkező nő is van a Hamász által szombaton szabadon bocsájtott túszok között – jelentette be a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton késő este.

“Immáron meg tudjuk erősíteni a jó hírt, miszerint az Izrael és a Hamász megállapodása alapján, a mai napon szabadon bocsájtott túszok között van egy magyar állampolgársággal rendelkező hölgy, aki már Izraelben tartózkodik és biztonságban van” – fogalmazott a miniszter.
Szijjártó Péter azt írta: az imént megköszöntem a katari kormánynak a segítséget, egyúttal reméljük, hogy a túszok elengedése a következő napokban is folytatódik.

“Soltan Bin Saad Al-Muraikhi katari külügyi államminiszterrel továbbra is folyamatosan kapcsolatban maradunk és amennyiben megbízható információt kapunk, azt az eddigi gyakorlatnak megfelelően fogjuk nyilvánosságra hozni” – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.