Debreceni repülőtér

Futópálya javítás miatt egy hétre bezárják a debreceni repülőteret

Ország

A kifutópálya javítása miatt október 3-tól egy hétre bezárják a debreceni repülőteret, ebben az időszakban a légimentőkön kívül nem fogad járatokat a légikikötő – közölte a repülőtér igazgatója pénteken az MTI-vel.

Vajda János tájékoztatása szerint a leállás a WizzAir, a Lufthansa és az Aeroexpress valamennyi menetrend szerinti járatát érinti. A szakember emlékeztetett rá, hogy a tulajdonos önkormányzat a Modern városok program keretében, állami támogatásból az elmúlt időszakban komoly fejlesztéseket valósított meg a repülőtéren. Ezek a munkálatok kiterjedtek az utasforgalmi épületre, a kifutóra, a gurulóutakra, a légikikötő világítására és kerítésére.

Vajda János ugyanakkor jelezte, hogy az ukrajnai háború miatt a repülőtér komoly terhelésnek volt kitéve: a katonai gépek, és a humanitárius folyosón érkező repülők rövid időintervallumban erős forgalmat jelentettek, aminek következtében sérülések keletkeztek a kifutópályán. A tulajdonosokkal egyeztetve ezért úgy döntöttek, hogy a biztonság érdekében több táblaelemet kicserélnek a beton kifutón, ami miatt október 3-9-e között lezárják a repülőteret, légijárművet nem fogadnak – mondta az igazgató.