Víruskutató: ősszel berobbanhat egy negyedik hullám

Ország

A vakcinák és a járvány várható nyári visszaszorulása adta, gyakran hamis biztonságérzet fenntarthatja a járvány terjedési láncait, így ősszel még egy negyedik hullám is elérheti az országot – nyilatkozta Kemenesi Gábor víruskutató a Portfoliónak.

Erre további esélyt ad, hogy bár a világ egyes országaiban, így Magyarországon is viszonylag jól állunk vakcinációval, de a nyájimunitáshoz ez kevés, pláne egy amúgy globálisan terjedő járványban.

A vírus ugyanis a világ többi részén, az átoltatlan populációban tovább terjedhet és evolválódhat, azt pedig már most látjuk, hogy a koronavírus tüskefehérjénének E484K kóddal jelölt mutációja a világ több régiójában egymástól függetlenül is kifejlődött.

Ez a mutáció ellenállóbbá teszi a vírust a jelenlegi védőoltásokkal szemben.

Kemenesi szerint még azokban az országokban is, mint például Magyarországon, ahol jól állunk átoltottságban, a nyáron is fenn kell tartani bizonyos óvintézkedéseket. Ő leginkább a távolságtartást emeli ki, de ilyen a maszkviselés is, hiszen fontos a fertőzési láncok megszakítása. Emellett fel kell készülni egy esetleges – és szerinte biztosan bekövetkező – negyedik hullámra is.