Velencében lesz a Hétköznapi kudarcok című film világpremierje

Kultúra

Grosan Cristina nemzetközi koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült, Hétköznapi csalódások című mozifilmjét meghívta a nagy presztízsű velencei filmfesztivál Giornate degli Autori programja.

A Nemzeti Filmintézet csütörtöki közleménye szerint a három nő átlagosnak induló napján kezdődő, majd káoszba forduló nagyvárosi történetet bemutató produkciót október 13-tól vetítik a hazai mozik.

A tájékoztatás szerint a világ legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválja augusztus 31-én kezdődik Velencében. A cannes-i Quinzaine des Réalisateurs (Directors’ Fortnight) mintájára létrejött Giornate degli Autori (Venice Days) program csütörtökön jelentette be mindössze 10 filmből álló, az újítását és eredetiséget fókuszba helyező válogatását, melybe meghívták Grosan Cristina második nagyjátékfilmjét, a cseh-magyar-olasz-szlovák magyar koprodukcióban, magyar tehetségekkel készült Hétköznapi kudarcok (Ordinary Failures) című játékfilmet.

Mint írják, a Kerekes Vica szereplésével és nagyrészt cseh színészekkel – Dana Sladká, Beáta Kanoková, Tatjana Medvecká – készült filmben megmagyarázhatatlan természeti jelenség szakítja félbe a különc tinédzser, a szorongó anya és a nemrég megözvegyült nő átlagosnak induló napját. Miközben a környezetükben eluralkodik a káosz, a három nő próbálja átvészelni a napot és megtalálni helyét a világban.

“Lenyűgöztek minket ezek a nők, akik a hétköznapi kudarcok ellen lázadnak. Grosan Cristina disztópiája egy rejtélyes módon összeomló világra hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor arra késztet, hogy ne engedjünk az apokalipszis vertigójának, hanem álljunk ellen és kössünk szövetséget embertársainkkal” – idézi a közlemény Gaia Furrert, a Giornate degli Autori művészeti igazgatóját.

“2018-ban kezdtünk el dolgozni ezen a filmen, az akkori világról egy teljesen más kép él bennem. Ennyi idő és munka után igazán nagy öröm, hogy nemzetközi közönség előtt mutathatjuk be a filmünket, amely a közép-európai realitásunkról beszél” – idézi az összegzés Grosan Cristina rendezőt.

A Hétköznapi kudarcok magyar koproducerei Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor, akik többek között az Oscar-díjas Saul fia című produkciót jegyezték. A Laokoon Filmgroup, Stalter Judit producer vezetésével több sikeres európai koprodukción dolgozott, legutóbb a Fekete pók című svájci-magyar középkori misztikus thrilleren, melyben a Nemzetközi Emmy-díjas Gera Marina is szerepelt – áll a közleményben.