A Recirquel előadásával és Szabó T. Anna mesevilágával várja a közönséget a Müpa Sátor

Kultúra

Két ünnepi előadással várja a közönséget a Müpa Sátor november 30-tól január 9-ig: műsorra tűzik a Recirquel Kristály című előadását, és egy új produkcióban Szabó T. Anna mesevilága is megelevenedik. Idén először ingyenes koncertek várják a korcsolyázókat a Müpa kültéri színpadán.

A Müpa előtt épül a város egyik legszebb kilátással bíró jégpályája és hamarosan megnyílik a Müpa Sátor – olvasható a Müpa MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, 2016 óta szinte minden novemberben feltűnik a Müpa melletti felszíni parkolóban egy cirkuszi sátor, hogy a karácsonyi időszak közeledtével egy csodákkal teli világot tárjon a közönség elé.

Bár tavaly csak online volt látható, az idén élőben is visszatér a Recirquel téli újcirkusz-meséje, a 2018-ban bemutatott Kristály. A Vági Bence által megálmodott történetben a nézők Hólandia jégbe fagyott tájaira utazhatnak, ahol a Horányi Juli énekesnő által megformált Hókirálynő uralkodik. A hagyományos előadásoktól eltérően itt a nézők feladata lesz segíteni az őket kalauzoló, mulatságos udvari Manónak felolvasztani a rideg királynő szívét és megmenteni Hólandia lakóit. A Manó – akinek bőrébe Egyed Brigitta bújik – utasításait követve ők is részeseivé válnak a történetnek. A különleges játéktérnek köszönhetően az artisták és táncosok sokszor a nézőktől egy karnyújtásnyira suhannak el.

Szabó T. Anna író-költő könyvei tele vannak versekkel, zenével, szójátékokkal és ritmusokkal. A színészek mellett zenészek keltik életre a szereplőket a klasszikus mesékből is ismert, humoros párbeszédekkel tűzdelt kalandos történetben. Az Égigérő mese a hétköznapjainkban jelen lévő mindennapi szorongásokra ad szellemes, zenés-dalos választ, amely szerint figyelemmel és szeretettel még a néha kilátástalannak tűnő helyzetek is megoldhatók.

A produkció rendezője Halasi Dániel. A szereplőket a Lóci játszik zenekar frontembere, Csorba Lóci és a hegedűművész Farkas Izsák vezette kilencfős zenekar kíséri. Csorba Lóci nemcsak zenészként, de színészként is részt vesz az előadásban, amelyben többek között Balla Eszter, Palya Bea és Ember Márk kapott szerepet.

A Müpa Jégpályán a dunaparti panoráma mellett immár élőzenére lehet korcsolyázni. A fedett korcsolyapálya oldalában épülő színpadon olyan előadók lépnek fel, mint a The Bluebay Foxes vagy az Irie Maffiából megismert Sena projektje, a DagaDub.

Látható lesz a színpadon a dzsessz és az elektronikus zene keverékét játszó Freakin’ Disco, a Qualitons és a Jégkorszak gitárosaként ismert Szőke Barna projektje, a MYGL, valamint a táncházakban fellépő Fanfara Complexa is.

Fellép a Caussanel Izabella és Orbay Lilla dzsesszénekesnők alkotta Ephemere Duo, Elek István és kvartettje, valamint Hajdu Klára dzsesszénekes-dalszerző és a Balázs Elemér Groupból ismert Szakonyi Milán is közös koncertet ad.

Színpadra lép a Sounds of Handpan, a Mongooz and the Magnet frontembere, Ian O’Sullivan pedig szólóprojektjével várja a közönséget. Bencze Alma énekesnő kvintettjével az amerikai dzsessz téli örökzöldjeit hozza el a közönségnek, a Ruby Harlem hazai indiesoul-pop zenekar pedig az év utolsó előtti napján megalapozza a hangulatot az új év indításához.

 

MTI

pixabay