Tankcsapda születésnap ingyenes koncerttel

Kultúra

A Tankcsapda hivatalos születésnapján, október 14-én jelenik meg a debreceni banda új albuma Urai vagyunk a helyzetnek címmel. A lemez első, A zene betemet című dalát szeptemberben mutatták be.

A zenekar egyébként a lemezmegjelenés előtt néhány nappal kezdi jubileumi őszi-téli turnéját, melynek első koncertjét október 10-én adják Győrben. Ahogy az már megszokott, Lukács Laciék az évet december 27-én Debrecenben, a Főnix Csarnokban zárják.

Előtte azonban lesz egy minikoncert, ami ráadásul ingyenes. A lemez megjelenésének napján, október 14-én a belvárosban, a Csapó utcai sétálóövezetben, este nyolctól 45 percen át koncerteznek Lukács Laciék, bemutatva több dalt az új korongról.

„Ez egy izmos, erőteljes, jó hangzású, zenei és szövegi értelemben is tartalmas lemez”- jellemezte Lukács Laci az új korongot. „Most, hogy a felvételek elkészültek, és meg is tudom hallgatni, még inkább azt gondolom, hogy a valaha készült három legerősebb lemezünk egyike. Ennek az az oka, hogy kerek a történet a szó mindenféle értelmében. Hangzásában, tartalmában, mondanivalójában, a dalok jellegében, borítóban. Biztosan lesznek olyan rajongók, akik nem értenek velem egyet, de ezzel sincsen baj, mert én arról beszéltem, hogy nekem, az én meglátásom szerint a három legjobb lemez egyike.” Az album két évvel a ’Rockmafia Debrecen’ után jelenik meg. A 11 dalt ezúttal a SuperSize stúdióban rögzítették, Varga Zoli hangmérnök segítségével. „Minden lemezünk más, ahhoz képest, hogy tankcsapdás.” – folytatta Fejes Tamás dobos. „Vannak például könnyedebbnek tűnő számok szövegileg, a miben egyébként iszonyú nagy fajsúly van… Laci mer mindig korszakokban gondolkodni tehát, ahogy változik ő maga, ahogy másképp látja a világot, ahhoz nagyon bátran hozzá mer nyúlni…”

dehir.hu