Megkezdődött a kiskunhalasi Közösségek Házának felújítása; a több mint 5 millió euró (nagyjából 1,81 milliárd forint) összköltségvetésű, magyar-szerb határon átnyúló projekt keretében megújuló épületet várhatóan jövő nyáron adják át – közölte Kiskunhalas polgármestere az MTI-vel.
Fülöp Róbert (Fidesz-KDNP) azt mondta: a mintegy 5,271 millió euró összköltségvetésű, csaknem 4,5 millió eurós európai uniós támogatásból megvalósuló projektben Kiskunhalas önkormányzata a határon túli testvérvárosával, Szabadkával működik együtt.
Míg Kiskunhalason a Közösségek Háza újul meg, addig a vezető partnerként közreműködő vajdasági településen a városháza tetőszerkezetét rekonstruálják a 2029 áprilisáig tartó programban.
A halasi önkormányzatra eső forrás összege bruttó 1,75 millió euró. A fejlesztés során a több évtizedes művelődési központ külső és belső megújítása mellett napelemet és hőszivattyút telepítenek, korszerűsítik a világítást és az elektromos hálózatot, emellett új színpadtechnológiát és bútorokat szereznek be, átépítik a vizesblokkot, valamint a pincehelyiséget is önálló rendezvénytérré alakítják.
A munkálatok ideje alatt intézmény nem látogatható, az ott működő programokat ideiglenesen más helyszíneken rendezik meg.
A tájékoztatás szerint a szeptemberben aláírt kivitelezési szerződést követően a nyertes vállalkozó, a Püspöki Építőipari Kft. megkezdte a 9 hónaposra tervezett munkát Kiskunhalason. A megújult ingatlant várhatóan 2027 nyarán adják majd át.
(MTI)