Szeged, Fetter Ferencné, Marika néni, népi iparművész, karcolás, díszített, tojás, húsvét, tojás festés

Szegedi programok a húsvéti hosszú hétvégére

Helyi hírek

Koncert, kézműves foglalkozások, élményséta, tojásvadászat és passiójáték is lesz Szegeden a húsvéti hosszúhétvége alkalmából. Programajánló.

Húsvét:

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. Az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A húsvétnak megfeleltethető az időben korábban kialakult zsidó vallási ünnep, a szabadság ünnepének (hág háhérut) is nevezik. A húsvét a pészahhal ritkán esik egybe, mivel a Hold járása szerinti naptár és a két változó ünnep számításától függ. A húsvét emellett egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott ősi pogány termékenységi ünnepekkel is (például Ostara), amelyek eleme a feltámadás, az újjászületés. Az ünnep napjainkban sokak számára a tavasz beköszöntének ünnepe, amely vallástalan tartalommal, a szabadban töltött szórakozást jelenti, a húsvéti nyúl és a húsvéti tojás szimbólumaival – írja a wikipedia.

Programok:

Húsvétoló

2024. 03. 29., 2024. 03. 31.

A Vasúttörténeti Alapítvány közreműködésével ismét hajtányozhatnak az érdeklődők a Téli kikötőbe vezető pályaszakaszon. Nagy József ny. főtanácsos, az alapítvány kuratóriumi elnökének segítségével lehetővé vált, hogy pénteken a szegediek újra kipróbálják a tulajdonukban lévő pályamesteri hajtányt. Regisztráció 13 órától a helyszínen, verseny 13:30-tól. Az első 40 regisztráló versenyezhet, de versenyen kívül is kipróbálható a hajtány.

Ugyanezen a napon 16 órától az Összefogás Háza Klebelsberg-telepi Közösségi Központ udvari épületében húsvéti kézműves foglalkozásra invitálják az érdeklődőket, lesz: asztaldíszkészítés és tojásfestés, tojásdekorálás és közös húsvéti tojásfa díszítés. (A festéshez a tojásokról mindenki maga gondoskodik. )

Szintén pénteken 17 órától a kisebb gyerekeket csokitojások várják a ház gyepes udvarán. A 10 év felettiek pedig egy-egy vidám kvízkérdés megválaszolása után kapják meg a pirostojásokat.

Március 31-én vasárnap 11 órától pedig ünnepi szentmise lesz a faházban, melyre szeretettel várnak mindenkit.

Részletek itt.

Lóci játszik X. születésnapi turné

2024.03.29.

Tizedik születésnapját ünnepli a Lóci játszik, és visszatér Szegedre a JATE Klubba.

Részletek itt.

Tojásvadászat a szegedi vár területén

2024.03.29. – 2024.04.01

Az Élményséta Szeged kicsiket és nagyokat egyaránt vár a hosszú hétvégén egy igazi, szegedi „várkalandra”, ahol a résztvevők megismerhetik az egykori történelmi várkomplexum és Szeged érdekességeit egy játékos tojásvadászaton keresztül.

A kalandos séta végén minden sikeres tojásgyűjtőre vár a jól megérdemelt jutalom, ami szintén tojás formájú.  A világ első, kézműves túrógombóc bárjában választhat magának mindenki egy isteni édességet.

Részletek itt.

Belvárosi barangoló – városnéző séta

2024.03.30.

A belvárosi barangoló séta keretében az érdeklődők egy idegenvezető segítségével megismerhetik és megcsodálhatják a Széchenyi teret, a Városházát, a Sóhajok hídját, megtudhatják miért Kossuth Lajos szobra áll a Klauzál téren és kiről-miről kapta a nevét a Kárász utca.

Részletek itt.

Húsvét a Napsugaras Tájházban

2024.03.30

Egész napos kreatív foglalkozásokkal várnak mindenkit a Napsugaras Tájházban Húsvétkor is.

Részletek itt.

Bolondos Húsvét a Füvészkertben

2024.03.31 – 2024.04.01.

Húsvéti kalandozásra és egyben egy kellemes tavaszi sétára hívják a családokat az SZTE Füvészkertbe húsvét vasárnap és hétfőn. Miközben a résztvevők felfedezik az ébredező növényvilágot, a gyerekek a kert több pontján fejtörőkkel is találkozhatnak, a felnőtteknek pedig a Füvészkert fáin lévő versek rejtenek majd feladatokat. Belépéskor egy-egy feladatlapot vihetnek magukkal a jelenlévők a sétára, amit később – ha helyesen kitöltve leadnak a pénztár melletti ponton – egy apró ajándékra válthatnak be.

Részletek itt.

Húsvéti tojásvadászat a Vadasparkban

2024.03.31 – 2024.04.01

Húsvét vasárnap és húsvét hétfőn egész nap játékos tojásvadászattal várják a gyermekeket és szüleiket a Szegedi Vadasparkba. Mindezt látványos állatetések és élménydús állatsimogatások kísérik.

Részletek itt.

Szegedi Passiójáték

2024.03.31.

A Liget Társulat idén kilencedik alkalommal készül passiójátékkal húsvét szent misztériumára. A Szegedi Passiójáték Magyarország egyik legnagyobb hagyományú vallásos játéka, amit 2015 óta – még a pandémia alatt is, a kötelező járványügyi szabályozás mellett – minden évben megtartanak.

Részletek itt.

Pósa Tamara

Fotó: Frank Yvette