Több mint ötezer polgárőr vett részt a déli határ védelmében

Helyi hírek

Február 12-től 5139 polgárőr vett részt a déli határ védelmében, a megerősített szolgálat során 3700-nál is több határsértő feltartoztatásánál működtek közre – közölte Csorba Sándor, a polgárőrség határvédelmi tagozatának elnöke szerdán Mórahalmon.

Az elnök a tagozat kibővített elnökségi ülésén elmondta, a migrációs nyomás fokozatosan erősödik, a határ mentén élők naponta tapasztalják a határsértők és embercsempészek mozgását.

Az elmúlt évekhez képest megsokszorozódott a határsértők száma. Idén Csongrád-Csanád megyében több mint 34 ezer, Bács-Kiskun megyében 17 ezer határsértővel szemben léptek föl – közölte Csorba Sándor.

Február 12-től 5139 – jelentős számban az ország más részeiről érkező – polgárőr több mint 52 ezer óra határvédelmi szolgálatot adott, ebből 12 ezer órát rendőrökkel közösen. A komoly helyismerettel rendelkező polgárőrök önállóan végzik olyan helyek ellenőrzését, melyeket érintenek a migrációs útvonalak. A polgárőrök február közepe óta 3723 határsértő feltartoztatásában működtek közre, emellett négy embercsempész elfogásában is részt vettek – tudatta az elnök.

Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határvédelmi főosztályának vezetője hangsúlyozta, a polgárőrök jelentős segítséget nyújtottak a rendőrség határőrizeti munkájához, melyre a továbbiakban is számítanak.

A múlt évhez képest csaknem duplájára emelkedett a határsértők száma. Idén 437 embercsempész ellen indult büntetőeljárás, ami több mint 60 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában – tudatta az ezredes.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke bejelentette, a kormány két hónappal, június 30-ig meghosszabbította a polgárőrök megerősített határvédelmi szolgálatát. A kormány által korábban biztosított támogatásból rendelkezésre áll a szolgálatot teljesítő polgárőrök szállását, étkezését, illetve üzemanyagköltségét fedező forrás – tette hozzá az elnök.

(MTI)