Pénteken érkezik észak felől a hideg idő, de a kemény fagyok még február első hetében is elkerülnek bennünket.
A Földközi-tenger térségéből rendkívül enyhe léghullámok áramlanak hazánk fölé. Hétfőn és kedden 10 fok feletti hőmérséklet várható, de néhol a 15 fokot is megközelítheti a csúcsérték.
A ködfoltok feloszlása után általában napos idő valószínű. Megélénkül, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön időnként meg is erősödik a nyugati, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű. Késő este 2, 7 fokra számíthatunk.
Szerdán a napos időszakok mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet. Este az északi megyékben gyenge eső előfordulhat. A déli, délnyugati szél élénk lesz. Nappal 11 fokig emelkedik a hőmérséklet, s éjszaka is fagypont felett marad.
Csütörtökre erősen felhős vagy borult idő várható.Megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali 6 és 12 fok között alakul.
Pénteken a nap első felében borult lesz az ég, majd délután nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte többfelé, majd egyre inkább csak délkeleten várható csapadék: eső, havas eső, hó vegyesen. Az északnyugati szél erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk, de érezhetően hűvösödik majd az idő. Helyenként zápor, hózápor előfordulhat. Az északnyugati szél erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.
Vasárnaptól jövő szerdáig beáll nappal is fagypont körüli idő, éjszaka mínuszok lesznek, de az igazi tél még elkerül bennünket.