A hortobágyi kilenclyukú hídon áthajtották a rackanyájat, a magyar szürke marhákat és a nóniusz méneket szombat délelőtt, ezzel megkezdődött az idei Szent Dömötör-napi behajtási ünnep és darufesztivál.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a helyszínen köszönetet mondott a hortobágyi pásztoroknak, hogy fenntartják ezt a kultúrát, amely “a világon egyedülálló érték, amit mi adtunk az emberiségnek”.
Felidézte: a honfoglalás kora óta hagyomány, hogy a pásztorok elszámolnak a rájuk bízott állatokkal. Annak idején ez rovásfával történt, ma már más módon, de a hagyomány ma is él, ennek állít emléket a Szent Dömötör-napi behajtási ünnep is – tette hozzá.
A pásztorokat, mint “őseink örökségének őrzőit” köszöntötte a tárcavezető, s utalt arra, hogy a mostani kettős ünnep a Hortobágyon.
A behajtás mellett ugyanis darufesztivált is tartanak, most figyelhető meg a darvak vonulása a pusztán.
Fazekas Sándor a hűség madarának nevezte a darvakat, amelyek évről-évre visszatérnek átmeneti pusztai szállásukra.
“Egykor borjas tehenet adtak egy darutollért” – jelezte a miniszter, hogy milyen becsben tartották a hűség madarát.
Medgyesi Gergely, a hortobágyi génmegőrző igazgatója hozzátette: jelenleg 80 ezer daru tartózkodik a pusztán, és 104 év múltán először Magyarországon ismét költ, nem csak átvonul a daru.
Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete beszédében kiemelte: az Egyesült Államok és Magyarország egyaránt elkötelezett a környezet, a természeti értékek védelme mellett. “A természeti erőforrások és a kulturális értékek közös megvédésével biztosítjuk gyermekeink és a következő generációk jövőjét” – mondta.
A diplomata is köszönetet mondott a hortobágyi pásztoroknak: “az ilyen emberek teszik lehetővé, hogy megtanuljuk becsülni és megőrizni a kultúránkat”.
Beszélt arról, hogy hazájában és Magyarországon egyaránt alapvető emberi jog az egészséghez, az egészséges környezethez való jog, s készek arra, hogy nemzetközi együttműködéssel védjék meg ezt a környezetet.
“A Hortobágy, a magyar puszta egyszerre természeti és kulturális kincs az egész világ számára” – mondta Colleen Bell, s felidézte, hogy a puszta 1999-ben lett a világörökség része.
A biológiai sokszínűség megőrzése, az őshonos állatok, a génállomány megőrzése nem csak a múltunkhoz jelent kulcsot, hanem a jövőhöz is – jelentette ki az Egyesült Államok nagykövete mindannyiunk közös kincsének nevezve a Hortobágyon meglévő génbankot.
Colleen Bell megemlítette azt is, hogy 2010 óta a budapesti nagykövetségük évente kétszer rendez egy-egy hetes rendészeti, környezetvédelmi képzést kelet-közép-európai szakembereknek.
A Szent Dömötör-napi behajtási ünnepen nagyszámú érdeklődő előtt mutatkoztak be a hortobágyi lovas- és marhafogatok, pattogtak az ostorok a lovasbemutatókon, s Hortobágy örökös pásztorai közé választották Nagy István helyi pásztort.
A nap folyamán több tánccsoport is bemutatkozott a kilenclyukú híd mellett felállított színpadon. Aki pedig megéhezett, bográcsban főtt pásztorételeket kóstolhatott a hortobágyi behajtási ünnepen és darufesztiválon.