A Debreceni Törvényszék két esetben is megállapította, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a nyertes pályázó, a pályázati eljárás és a szerződéskötés során nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt és a megkötött haszonbérleti szerződés nem ütközik jó erkölcsbe. 2014. decemberében több – a haszonbérbeadásra irányuló pályázati eljárásban – nem nyertes pályázó kezdeményezett peres eljárást a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a nyertes haszonbérlő ellen a haszonbérleti szerződés érvénytelenségének megállapítása végett.
A Debreceni Törvényszék lefolytatta a bizonyítási eljárást és két esetben elutasította a felperesek keresetét, azaz megállapította, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a nyertes pályázó a pályázati eljárás és a szerződéskötés során nem sértett jogszabályt, nem kerülte meg azt és a megkötött haszonbérleti szerződés nem ütközik jó erkölcsbe. Az ítélet nem jogerős, 15 nap áll a felperesek rendelkezésére, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e.
www.hnp.hu