A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya közokirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 47 éves férfival szemben.
A nyomozás adatai szerint a járőrök 2014. december 25-én 15 óra 30 perckor Debrecen, Wesselényi utcán igazoltattak egy gyalogost. Az intézkedés során Sz. Sándor a pénztárcájából elővette a személyazonosító igazolványát és azt ellenőrzés céljából átadta a rendőrök részére. Az igazoltatás során az egyenruhások a férfinál megláttak egy másik személyi igazolványt is, mely egy nő nevére volt kiállítva. A rendőrök kérdésére a 47 éves helyi lakos azt mondta, hogy az a volt barátnőjének a személyi igazolványa, azonban a nő nevét és lakcímét már nem tudta megmondani. A személyi igazolványt a járőrök leellenőrizték és megállapították, hogy a Debreceni Járási Hivatal az okmány körözését és lefoglalását rendelte el.
A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt Sz. Sándort elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt vallomásában elmondta, hogy barátnője személyi igazolványa a szakításuk után véletlenül nála maradt, melyről megfeledkezett. Kihallgatása során a volt barátnő nevét továbbra sem tudta elmondani. Megállapítást nyert, hogy a 19 éves hajdúszoboszlói lány Sz. Sándorral soha nem találkozott, őt nem is ismeri, viszont Debrecenben korábban elhagyta a pénztárcáját, benne az igazolványával, amit a hatóságnak be is jelentett,
A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya Sz. Sándorral szemben a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.