MNB: hiányosságok miatt 41,3 millió forint bírságot kapott a Sberbank

Gazdaság

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 41,3 millió forint bírságot szabott ki a Sberbankra a hitelezési kockázatok kezelésére vonatkozó, a vállalatirányítási, az értékvesztés- és tőkekövetelmény-számítási, az informatikai, a betétbiztosítást érintő, illetve az adatszolgáltatási hiányosságok miatt; a hibák ugyanakkor nem érintik a bank megbízható működését.

A jegybank csütörtöki tájékoztatása szerint átfogó vizsgálatot folytattak a Sberbank Magyarország Zrt.-nél. A vizsgálat a hitelezési kockázat területén megállapította, hogy a bank nem a jogszabályoknak megfelelően végezte egyebek mellett az ügyfélminősítést és a fedezetek nyilvántartását.

A vállalatirányítás terén jelentős kockázatú hibaként értékelte az MNB a kiszervezéssel, a belső hitelezéssel, a jogszabályi megfelelőségi tevékenységgel, a visszaélések kiszűrésére hivatott tevékenységgel, illetve a központi hitelinformációs rendszerbe történő adatszolgáltatással kapcsolatos jogszabálysértéseket, hiányosságokat. További hiányosságokat tárt fel a jegybank az értékvesztés és tőkeszámítás, valamint az informatikai működés kapcsán.

Emellett a bank nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően állította össze konszolidált biztosított betéti adatállományát sem, a betétnyilvántartó rendszere nem volt összhangban az adatállománnyal, továbbá hiányosságok merültek fel a betétesek tájékoztatásánál is.

A feltárt jogszabálysértések miatt szabta ki az MNB a 41,3 millió forint felügyeleti bírságot, valamint kötelezte a Sberbankot a problémák megszüntetésére.

A bírság összegének meghatározásakor súlyosbító körülménynek számított számos hiányosság jelentős kockázata. A jegybank ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a hitelintézet a vizsgálat során együttműködő magatartást tanúsított, több mulasztást dokumentáltan kijavított, és a további problémák egy részénél is jelezte, hogy milyen konkrét intézkedésekkel orvosolja azokat – jelezte közleményében az MNB.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük