Olaszországban január 6-án indul az oltási kampány

Európa
Koronavírus

Olaszországban január 6-án indítják el a koronavírus elleni oltási kampányt, január 15-én pedig megkezdődik a tömeges vakcinázás – jelentette be Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos hétfőn, miközben a járvány halottainak száma túllépte a 65 ezret.

Domenico Arcuri elmondta, hogy Olaszországba az fázisban 1,8 millió adag oltóanyag érkezik. Ebből 1,4 milliót az egészségügyi dolgozók kapnak meg, a többit pedig az idősotthonok lakói és dolgozói.

Az oltás önkéntes és ingyenes lesz. A minél szélesebb körű részvételt reklámmal ösztönzik: a sajtóban már látható az oltási kampány videófilmje. A tavaszi újjászületést hirdető vakcinakampány jelképeként a kankalin virágot választották.

A vakcina központi tárolási és elosztóhelyeként a Róma közeli Pratica di Mare katonai légitámaszpontját jelölték ki. Az ország különböző részein háromszáz oltóállomást állítanak fel tereken, utcákon: a környezetbarát pavilonokat Stefano Boeri sztárépítész tervezte.

Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint egy nap alatt valamivel több mint 12 ezer új koronavírus-fertőzöttet szűrtek 103 ezer teszteléssel. Vasárnap az újonnan szűrt fertőzöttek száma majdnem 18 ezer volt több mint 150 ezer teszt elvégzésével. A tesztek és az azokon szűrt új fertőzöttek aránya továbbra is tizenegy százalék fölött van.

Az aktív fertőzöttek száma 675 ezer fölött van, de egy hónapja még meghaladta a 736 ezret. Kórházban jelenleg több mint 27 ezer beteget kezelnek, és 3095-en vannak lélegeztetőgépen, miközben egy hónapja, november 14-én több mint harmincezren voltak kórházban és több mint 3500-an intenzív osztályon.

Egy nap alatt 491 beteg halt meg a vasárnap közölt 484 után. A koronavírus-járvány február végi terjedése óta a halottak száma elérte a 65 011-t, ami jelenleg a legmagasabb Európában.

Vasárnaptól Olaszország nagy része már alacsonyan járványveszélyesnek számít, vagyis sárga besorolást kapott. Közepesen veszélyes, narancssárga régió Campania, Toszkána, Abruzzo, Valle d’Aosta és Bolzano területe maradt. Vörös zóna már nincsen.

A hatóságok korábbi rendelkezései szerint december 21. és január 6. között leállítják a tartományok közötti mozgást, valamint december 25-én, december 26-án és január 6-án, vízkereszt ünnepén a települések, városok közötti közlekedést is.

A vasárnapi nyitás miatt azonban hatalmas tömeg árasztotta el a vásárlóutcákat, presszókat, éttermeket. A római Trevi-kútnál az emberek mozdulni sem tudtak egymástól, a rendőrség a környező utcák lezárásával és tereléssel igyekezett oszlatni a tömörülést.

Ennek következményeként Giuseppe Conte miniszterelnök nem zárta ki, hogy az ünnepi időszak egészében visszaállítják a szigorú korlátozásokat. A bejelentés a következő napokban várható.