Magyaros fogadtatás

Egyetem

Vacsorával és táncházzal kezdődött a félév annak a több mint 200 külföldi hallgatónak, akik a Debreceni Egyetemet választották tanulmányaik színhelyéül.

Az Erasmus+, Tudomány Határok Nélkül és más ösztöndíjprogramok segítségével mintegy 240 egyetemi hallgató érkezett a Debreceni Egyetemre idén szeptemberben. Többségük januárig lesz egyetemünk hallgatója, ám szép számmal akadnak olyanok is, akik egész tanévre maradnak. A legnagyobb hallgatói kontingens Brazíliából és Törökországból érkezett, és igen népszerű az egyetem az olasz és spanyol diákok körében is, de jöttek hallgatók Marokkótól Kazahsztánon át Indonéziáig számos országból.

A Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága a Rektori Hivatal Külső Kapcsolatok Csoporttal együttműködve szeptember 12-én immár 12. alkalommal rendezett félévnyitó vacsorát az ideérkező külföldi hallgatóknak. A diákokat Virga József, a HÖK Külügyi Bizottsága és az Erasmus Student Network országos hálózat elnöke, majd Jánosy Orsolya, a Külső kapcsolatok Csoport vezetője köszöntötte. A vacsora, amelyre ezúttal a Főépület Aulájában került sor, igyekezett megismertetni a résztvevőket a magyaros ízekkel: kolbászos lecsó, pogácsa és pálinka szerepelt a menüben. A vacsora során elfogyasztott kalóriák ledolgozásáról pedig a Szeredás együttes és a Földesi Hagyományőrzők gondoskodtak, akik az étkezést követően előbb bemutatót tartottak magyar néptáncokból, majd autentikus népzene mellett alaposan megtáncoltatták az egybegyűlteket. Azok pedig, akik még közelebbről meg akartak ismerkedni a magyar kultúrával, magukra is ölthették a népi viseleteket.

Az új kalandok, élmények, barátságok, utazások mellett a külföldi tanulmányok kihívásokat is tartogatnak azoknak a fiataloknak, akik felkerekednek, és egy másik országban végeznek el egy félévet vagy tanévet tanulmányaikból. A honvágy, a beilleszkedés és a nyelvi nehézségek okozta kezdeti stresszt nagymértékben oldják a félévnyitó vacsorához hasonló közösségi élmények. A HÖK Külügyi Bizottságának tagjai pedig folyamatos összeköttetésben állnak a külföldi hallgatókkal, hogy a mindennapokban felmerülő kisebb-nagyobb nehézségekben segítségükre legyenek.

A félévnyitó mulatság és a hétvégi pihenés után hétfőn a külföldi hallgatók számára is megkezdődik az oktatás. Többségük orvosi, műszaki, jogi, agrártudományi, bölcsészettudományi vagy gazdasági területen kapcsolódik be a képzésbe.