Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi visszavonul

Bulvár

A következő hónapokban csak a gyermekeire szeretne koncentrálni az énekesnő, egy időre búcsút int a színpadnak.

Véget ért Rúzsa Magdi nyári turnéja, a következő fellépése pedig jövő februárban lesz az Arénában. A köztes időt csak a családjával szeretné eltölteni.

Nyáron volt olyan, hogy akár egy hétvégén két napot – persze, nem teljeset, hanem úgy hat órát – voltam távol a gyerekektől, de ezt nehezen éltem meg fizikálisan és érzelmi szempontból is. Éppen ezért a szuperkoncert után számomra megint egy óriási szünet következik, csak a gyerekekkel leszek egészen a februári Arénáig

– nyilatkozta a 65 éves az Ötöslottó Szuperkoncert előtt Blikknek adott interjújában az énekesnő, aki számára persze a következő időszak sem lesz pihentető, hiszen három kisgyerekkel nem lehet pihenni. Magdi elmesélte, náluk mindig történik valami: míg az egyik alszik, a másik megébred, a harmadikat már kivitte, de már be kell hozni. Ez az időszak számukra nem a pihenésről szól, de ezt tudták, készültek is rá.

Egyszerűen össze kell kapjam magam, élem a napokat, megélem a pillanatokat, és majd pihenek, ha ötévesek lesznek

– mondta nevetve az énekesnő, aki nagyon feltöltődött a koncertektől, amire szüksége is volt, hiszen úgy érezte, vészesen merülnek a tartalékai.