72 éves korában elhunyt Lovas István újságíró-publicista. Halálhírét kollégája, Bayer Zsolt közölte blogján.
“Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az Echo TV-nek, sem a Magyar Időknek” – írja blogbejegyzésében Bayer, majd így folytatja:
Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel.
Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén. -Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál.
Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé.
És most nem is tudok mondani semmi többet. Majd később. Isten nyugtasson csöndesen, barátom
– olvasható Bayer Zsolt blogján.
Életrajz
Lovas István 1945-ben született Budapesten.
A Wikipédián szereplő életrajza szerint 1984 és 1990 között a Szabad Európa Rádió szerkesztője volt Münchenben, illetve tudósítója New Yorkban.
1990 júliusában tért haza és azóta elhunyt barátjával, Méhes Csabával létrehozta az “Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért” szervezetet. Több éven át az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda és más fordító irodák számára készített fordításokat 9 nyelvből.
1992-től a Pesti Hírlapban kezdett írni, majd számos más napi- és hetilapban publikált, beleértve a Napi Magyarországot, a Magyar Demokratát, a Magyar Fórumot és a Magyar Nemzetet. 1992-től 1994-ig Csúcs László, a Magyar Rádió elnöki posztját betöltő alelnökének tanácsadója volt.
1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit.
1998 és 2002 között Csermely Péternek, a Magyar Televízió hírigazgatójának tanácsadója, az MTV Akadémia ötletgazdája, egyik szervezője, illetve tanára volt. 1999-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt külföldi sajtóügyekben. 2000 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem médiaszakán volt vendégelőadó.
2001 júniusától a Magyar ATV Sajtóklub című műsorát vezette.
2004 és 2014 között a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója volt.
A halálát megelőző időszakban a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában publikált, állandó résztvevője volt az Echo TV Sajtóklub című műsorának és heti nemzetközi sajtószemlét ismertetett a KarcFM rádióban.
(MTI)