A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság K. Tünde ellen lopás vétség kísérlet, míg társa K. Ferenc ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. november 6-án délután K. Tünde és társa, K. Ferenc gépkocsijukkal megálltak a Tiszacsegei Köztemető melletti földúton. A nő bement a temetőbe, ahol több sírról sírcsokrokat és koszorúkat gyűjtött össze, amelyeket a temető szélén lévő sírhelyekre lerakott, hogy azt később társával a gépkocsiba pakolja és hazavigye. Amikor K. Ferenc a gépkocsival a művirágokért indult, elakadt a földúton, emiatt összeveszett a 40 éves nővel és a férfi gyalog elhagyta a helyszínt. A temető őrei észrevették a sírok között bujkáló egyeki nőt, akit rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartottak. A járőrök az esetről történt bejelentést követően a temetőben K. Tündét elfogták és a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Tiszacsegei Rendőrőrsre előállították. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a terheltet, aki vallomásában elmondta, hogy a művirágokat azért akarta ellopni, hogy azokból csokrokat készítsen, illetve elmondta azt is, hogy az elmúlt időszakban több száz sírcsokrot lopott el a balmazújvárosi temetőből. Társát K. Ferencet a rendőrök otthonában elfogták és előállították a Tiszacsegei Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A két egyeki lakos az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.